Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

2019-ben folytatódnak a közszféra béremelései - a nap hírei

Kötelezettségszegési eljárás indulhat a Stop Soros elnevezésű törvénycsomag miatt Magyarország ellen. Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs tárgyalásából.

Jövőre is folytatódnak a közszféra béremelései, ennek fedezetét megteremti a költségvetés - erősítette meg a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Bodó Sándor elmondta: 5 százalékkal nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók fizetése, az egészségügyi szakdolgozók pedig novembertől további 8 százalékos emelést kapnak.

Az MSZP kifogásolja, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége elutasította a szocialisták egészségügy segítését célzó költségvetési módosító csomagját. A párt azt is jelezte, hogy szavazást indít a cafeteriarendszer megtartásért.

A horvátországihoz hasonló védelmet sürget a hazai devizahitel-károsultaknak a Jobbik. A párt azt szeretné, ha a forintosítás a felvételkori árfolyamon történne, a jegybank pedig minden évben fizesse be nyereségét a költségvetésbe, így kerülve el a forintosításon nyerészkedést.

A Demokratikus Koalíció szerint a cafeteriát érintő megszorító intézkedés havi több ezer forintot vesz ki a munkavállalók zsebéből. A párt ezért nemmel szavaz majd a jövő évi költségvetésre.

Kötelezettségszegési eljárás indulhat csütörtökön a Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen. A magyar hatóságoknak várhatóan 1 vagy 2 hónap áll majd rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a kifogásokra.

Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs tárgyalásából és nem vesz részt a marakeshi tanácskozáson sem - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta: a csomag ellentétes Magyarország érdekeivel, mert a tervezet ösztönzi a migrációt.

Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair ír diszkont légitársaság. A cég 600 járatot törölt a jövő hét szerdai és csütörtöki menetrendből. Ez mintegy 50 ezer utast érint.

Hazatérhettek szüleikhez a thaiföldi barlangból kimentett gyerekek. A 12 fiú és edzőjük még június 23-án rekedt a föld alatt, a mentőalakulatoknak július 10-ig sikerült mindenkit a felszínre hozniuk. Az orvosok szerint mindannyian jó szellemi állapotban vannak.

Rekordösszegű büntetést szabott ki a Google-re az Európai Bizottság, mert az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken. A trösztellenes bírság összege 4,3 milliárd euró.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×