Infostart.hu
eur:
381.62
usd:
329.66
bux:
125961.98
2026. április 7. kedd Herman

Nem ért egyet Nógrád megye nevének megváltoztatásával az önkormányzat

A megyei önkormányzat nem támogatja, hogy Nógrád neve Nógrád-Hont megyére változzon. Az erről szóló határozatot - véleményezési jogukkal élve - csütörtökön hozták meg, és döntésükről tájékoztatják a Miniszterelnökséget.

A képviselők úgy ítélték meg, hogy Nógrád és Hont vármegye közös története rövidnek mondható, és a Honttól átcsatolt három település nem nevezhető a múltat továbbörökítő kapcsolódási pontnak, így a megyenév módosítása éppen a történelmi folytonosságot nem tükrözné.

A közgyűlés ülésén Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) elnök ismertette: a Miniszterelnökséget akkor vezető miniszter, Lázár János 2017 márciusában kérte, hogy az önkormányzat alkosson véleményt a kérdésben. A miniszter azért javasolt névváltoztatásokat, mert úgy gondolta, hogy a megyék elnevezései ma sem tükrözik teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek örökségét.

A megyei közgyűlés elnöke szakmai állásfoglalást kért a megyei levéltártól, amely szerint a gazdaságföldrajz, oktatás, kultúra területén csak eseti jelleggel, felszínesen lehet bemutatni kapcsolatot a megyék között, így nehezen határozható meg a Hont megyei identitás Nógrád megyéhez viszonyítva.

Az első világháború után a szétszabdalt Hont megye 19 települése került ideiglenesen Nógrádhoz, majd a második világháború után visszaállították az 1938 novembere előtti határokat, és már csak három egykori Hont megyei település maradt. A mai napig Drégelypalánk, Hont és Ipolyvece képviseli Nógrádban az egykori Hont megyei településeket. A Magyarországon maradt honti települések többsége Pest megyéhez került, valószínűleg ez indokolta, hogy Pest megye önkormányzata vizsgálta a Pest-Pilis-Hont megye névváltozatát - írták.

A Nógrád megyei képviselők kérdések, észrevételek nélkül, egyhangúlag hozták meg a döntést.

Címlapról ajánljuk
J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartottak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke
Ma dől el a háború folytatása: Amerika pusztító csapásra készül, Trump civilizációs pusztítással fenyeget - Híreink az iráni háborúról kedden, percről percre

Ma dől el a háború folytatása: Amerika pusztító csapásra készül, Trump civilizációs pusztítással fenyeget - Híreink az iráni háborúról kedden, percről percre

Irán teljes elpusztítása következhet, ha nem állapodik meg Teherán Washingtonnal ma a háború lezárásáról - mondta Donald Trump amerikai elnök tegnap esti beszédében. Amerika az elnök terve szerint erőműveket és hidakat bombázna, Izrael a vasúthálózatot vette célba. A forradalmi gárda "alaptalannak" nevezte Trump fenyegetőzését, közben Teherán a szunnita olajállamoktól kér közbenjárást - Irán pakisztáni követe viszont pozitívan nyilatkozott a várható fejleményekről. Irán reggel ismét Izraelt, Szaúd-Arábiát, Bahreint és Jordániát támadta, emellett lövöldözés volt az isztambuli izraeli konzulátus körül is. Délután Donald Trump amerikai elnök az iráni civilizáció eltörlésével fenyegetőzött. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×