Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Így gazdálkodik majd a kormány a nemzeti vagyonnal

Két fontos iránya lesz a vagyonpolitikának: a közvagyon gyarapítása és értékének megőrzése, illetve az állami irányítás alá tartozó vállalatok versenyképességének növelése - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén, a kinevezése előtti meghallgatásán kedden.

Bártfai-Mager Andrea elmondta: kiemelt célja, hogy a hozzá tartozó területeken az állampolgárok jólétének növekedéséért is dolgozzanak, ne csak a nyereségességre figyeljenek.

Fontos teendő azonosítani azokat a sikeres állami vállalatokat, amelyek húzóerői lehetnek a gazdaságnak és a versenyképességnek - erősítette meg a gazdasági bizottság előtt hétfőn vázoltakat a miniszterjelölt.

Bártfai-Mager Andrea arra is kitért, hogy feltérképezné azokat a területeket, amelyek ugyan nem jelentenek húzóerőt, de szakpolitikai célokhoz köthetők, továbbá azokat az elemeket is, amelyekre a nemzeti vagyon portfolióba nincs szükség.

A továbbiakban a szükséges technológiai fejlesztések végrehajtását, a fejlesztési banki tevékenység erősítését, a feltörekvő iparágakban való állami részvételt emelte ki a prioritások közül.

Terveiket oly módon kívánják megvalósítani, hogy az államadósságra ne gyakoroljanak hatást, illetve csekély mértékű költségvetési forrást igényeljenek - húzta alá a miniszterjelölt.

A postahivataloknak nagy szerepe lehet abban, hogy a kistelepülések megtartó erejét növeljék - jegyezte meg Bártfai-Mager Andrea utalva arra, hogy a csomagküldési iparág jelenti az állami társaság jövőjét.

A takarékszövetkezeti integrációról szólva a miniszterjelölt elmondta, az a cél, hogy csökkenő, majd megszűnő állami jelenlét mellett működjenek. A takarékoknál a betétgyűjtés mellett a hitelezési tevékenységre is egyre nagyobb hangsúly kerül majd a jövőben - tette hozzá.

A közműtársaságokat Bártfai-Mager Andrea erős és jó jövőképpel rendelkező vállalatoknak látja, ami szerinte hozzájárul ahhoz, hogy a rezsicsökkentés eredményei fenntarthatóak legyenek.

Varju László (DK), bizottság elnöke kérdésére Bártfai-Mager Andrea elmondta, hogy terv és szándék sincs a Magyar Nemzeti Bank irányítása alá tartozó Pallas Athéné alapítványok átvételére.

Mesterházy Attila (MSZP) arra lett volna kíváncsi, hogy mely cégek kerülhetnek eladósorba, erről azonban konkrétumokat egyelőre nem lehet tudni.

Varga-Damm Andrea (Jobbik) hozzászólásában az elmúlt 28 év vagyonpolitikáját kudarcnak nevezte, a költségvetési bizottsági tagja szerint ebben minden korábbi parlamenti párt felelős.

Csárdi Antal (LMP) utalt arra, hogy a fejlesztési bank tervezett jelenléte azokban a hitelezési szegmensekben, amelyeket a kereskedelmi bankok valamiért elkerülnek a kockázatok áthárítását jelentheti az adófizetőkre.

Bodó Sándor (Fidesz) azt szorgalmazta, hogy a vidéki takarékszövetkezetekben a helyi vállalatok könnyen hozzájuthassanak az eszközbeszerzéseikhez szükséges pár millió forintos hitelekhez.

Hargitai János (KDNP) bizottsági alelnök pedig azt nehezményezte, hogy némely településen, ahol takarékszövetkezeteket zártak be, még egy pénzautomatát sem sikerült üzembe helyezni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×