Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
332.43
bux:
120903.95
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nem jó a gyerekek egészségi állapota

Több mutatóban is javult a magyar diákok fittségi állapota, ám továbbra is komoly gondot jelent az elhízás a fiatalok körében - olvasható ki a Magyar Diáksport Szövetség által kezdeményezett felmérés eredményéből. Serdülő kortól jelentősen romlaknak az eredmények, a visszaesés különösen a lányoknál nagy mértékű. Folyamatosan nő a túlsúlyosak aránya.

Az MDSZ hétfői tájékoztatása szerint harmadik alkalommal mérték fel a hazai tanulókat a szövetség által kidolgozott Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) keretében. A teszt kilenc mérés alapján négy profilban jellemzi a fiatalok állapotát: mutatja az állóképességet, a vázizomzat fittségét, a hajlékonyságot, illetve a testösszetételt, testtápláltságot. Az eredmények alapján a diákok három zónába kerülhetnek, a zöld az egészségzóna, a sárga a fejlesztésre szorulók, a piros pedig a fokozott fejlesztést igénylők csoportját jelenti.

A most közzétett adatok a 2016/2017-es tanévben végzett felmérések eredményei. A teszteken 2713 intézmény 662 501 diákja vett részt.

Több az elhízott diák, javult az állóképesség

Az eredmények egyrészt azt mutatják, hogy a heti öt testnevelés óra bevezetése érezhetően javított a fiatalok fittségi állapotán: a 2014/2015-ös felmérés idején mért eredményekhez képest - amikor a felmenő rendszer még nem érte el a 8. és 12. osztályos diákokat, így nekik két-három testnevelés órájuk volt -, most 11-20 százalékkal kevesebb volt a piros zónákban teljesítők aránya. Kifejezetten jelentős javulás tapasztalható a testsúlyproblémákkal küzdő tanulók állóképességében, ugyanis az ingafutás tesztben 37 százalékkal magasabb volt az egészségzónát elérők aránya. Szintén pozitívum, hogy hat-nyolc százalékos pozitív változást mutat a korábbihoz képest a vázizomzat erejét vizsgáló tesztek eredménye.

Az is megállapítható ugyanakkor, hogy nőtt az elhízott tanulók (6-15 százalékos növekedés) és csökkent a normál testtömegindexű diákok aránya.

Folyamatosan romló eredmények

Az előrelépés ellenére összességében még mindig gyengének nevezhetőek az eredmények az ingafutás tesztben, melyben alig 60 százalék került az egészségzónába. A felmérés egyértelműen mutatja, hogy serdülő kortól jelentősen romlanak az eredmények, és különösképpen a lányoknál érzékelhető a negatív tendencia. Amíg az 5. osztályos fiúk 72 százaléka került egészségzónába ingafutásban, addig a 12.-eseknek már csupán az 50 százaléka,

a lányoknál viszont 67,1 százalékról 34 százalékra romlott le az adat a 5. és 12. osztályosok között.

Kifejezetten rossz képet mutat a tanulók hátizommérésének eredménye: a törzsemelésteszt ugyanis hiába mutat 4,4 százalékos javulást a korábbiakhoz, a diákok csupán 52 százaléka került az egészségzónába. Az MDSZ ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a fiatalokat a testmozgásra ösztönözni, mert az ülő életmód és fizikai inaktivitás növeli a tartás- és gerincproblémák kialakulásának kockázatát.

Minden negyedik túlsúlyos

A teszt egyértelműen megállapította, hogy egyre több a túlsúlyos, elhízott tanuló Magyarországon. A testtömegindex alapján minden negyedik tanuló ebbe a kategóriába esik, s az elmúlt három évben minden életkorban és mindkét nemnél nőtt az arányuk. Ezen diákok állóképessége ugyanakkor javult, ami azt mutatja, hogy a rendszeres mozgás nagyot lendít az egészségi állapoton a súlytöbblet ellenére is. Az elhízás mértékének növekedése pedig rávilágít arra, hogy nagy szükség van a helyes táplálkozásra.

A tesztekből az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is.

"A NETFIT program keretében mért adatok összehasonlításánál mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy a fittségi állapot egyéni szinten nagymértékben függ a genetikai adottságoktól és az egyén mozgásgazdag, sportos életvezetésétől egyaránt. Utóbbiban a család szociokulturális helyzete, jövedelmi viszonyai, illetve egy-egy település sportszolgáltatásokkal való ellátottsága jelentős hatással lehet a fiatalok fittségi állapotára. A megyei és területi értékek leginkább ezeket a társadalmi-gazdasági különbségeket jelzik" - olvasható az MDSZ összeállításában, melyből kiderül, hogy a legjobban Budapesten, Komárom-Esztergom megyében és Vas megyében, míg a legrosszabbul Nógrádban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Somogyban teljesítettek a diákok.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Veszélyben a legfontosabb tőzsdei sztori: mutatjuk az összeomlás első jeleit

Veszélyben a legfontosabb tőzsdei sztori: mutatjuk az összeomlás első jeleit

Az elmúlt években gyakorlatilag minden az AI körül forog, de miközben a piacok számos alkalommal új csúcsra mentek, valójában az AI-hoz köthető beruházási boom, és a profit is látványosan csak egy szűk körben csapódott le, a többiek pedig legfeljebb a partvonalról nézik az eseményeket. A JP Morgan Asset Management 2026-os kitekintése találóan „Fojtogató Magasságoknak” nevezi ezt az állapotot, ahol egyszerre találkozik az aggasztóan magas piaci koncentráció és az új piaci csúcsok. Ilyenkor pedig a legfontosabb kérdés nem az, hogy mi mehet még jól, hanem az, hogy hol kezdhet el repedezni a vizesárok, amely eddig védte az AI-trade-et. Ha az AI-sztori sérül, akkor túlméretezett súlya miatt a teljes piac elkezdhet szenvedni - és az első aggasztó jelek már kezdenek látszani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×