Az utóbbi évtizedekben szokássá vált az adventi koszorú készítése. Ennek eredete a 19. század harmincas éveire vezethető vissza, amikor egy evangélikus lelkész készítette az első – azóta jelképpé vált – karácsonyi kelléket egy fiúárvaházban – magyarázta a néprajzkutató.

A lelkész koszorúján még nem négy gyertya sorakozott, az adventi időszak minden napjára jutott gyújtani való. Majd a 20. és 21. század fordulóján a virágüzletek kezdték el propagálni a virágkoszorút, ami rendkívül népszerűvé vált, a gyertyagyújtás pedig közösségi alkalom lett.

A kutató – néhány éve elvégzett – kérdőíves kutatásából kitűnik, hogy az adventi koszorú körül családi áhítat alakul ki. Az karácsonyi ünnep közeledtével az emberek befelé fordulnak, ugyanakkor többet törődnek egymással.

Régi hagyomány szerint az adventi időszakban az emberek házról házra jártak köszönteni egymást, ilyenkor készültek fel a kántálásra és a betlehemezésre. Egy újra feléledt népi vallási szokás szerint kilenc napon át járnak egymás otthonához, ahol Krisztus-szobrot vagy -képet helyeznek el oltárszerűen, ez előtt imádkoznak és énekelnek. A katolikusoknál máig szokás a hajnali rorátékra járás. Az adventi időszakban tilos volt lakodalmat és táncmulatságot tartani, de mégis az egyik legközösségibb időszakká vált.

Ebbe az időszakba ágyazódik – kissé elkülönülve – a Mikulás-várás is, melynek szintén megvannak az ősi hagyományai – hangsúlyozta Tátrai Zsuzsanna. A Dunántúlon még a múlt században is élt a Láncos Miklós szokása, amikor a legények bekormozott arccal és lánccsörgetéssel riogatták a lányokat és a gyerekeket. Az év ezen szakában hosszabbak az éjszakák és rövidebbek a nappalok, az emberek pedig a sötétben jobban féltek mindenféle ártó hatalomtól, ez ellen próbáltak védekezni például a zajkeltéssel.