Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István
A lucfenyőhiány miatt idén drágább karácsonyra lehet számítani

A lucfenyőhiány miatt idén drágább karácsonyra lehet számítani

Húsz százalékkal emelkedhetnek idén a fenyőárak a tavalyihoz képest – mondta a Fenyőfa.hu munkatársa az InfoRádiónak. Virovecz Mária szerint 2017-ben a luc lesz a legkelendőbb fenyőfajta.

Mivel óriási lucfenyőhiány van, az idén 20-30 százalékkal magasabbak lesznek az árak, mint tavaly – hangsúlyozta az őstermelő. A fák kitermelése darabonként körülbelül 350 forintba kerül, további 700 forintot költenek a csemete felnevelésére,  így kerül a fogyasztóknak 1000-1500 forintba egy fenyő.

A Fenyőfa.hu átlagosan 2 ezer darab fát ad el szezononként, az első foglalások már július közepén érkeznek hozzájuk. A vásárlóknál fontos szempont, hogy minél dúsabb legyen a növény koronája, illetve ezüstfenyő esetén a kékesebb színűeket választják.

A szállításról a vevő gondoskodik. A megmaradt fákat pedig a rászorulóknak ajándékozzák – tette hozzá Virovecz Mária. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×