Életpálya
Az 1956-os forradalom leverését követő megtorló perek közül az egyik legnagyobb szabású a Kósa Pál és társai elleni eljárás volt. Nem véletlenül. A munkáskerület a szabadságharc alatt a bevonuló szovjet csapatokkal szemben sokáig tartotta magát, a vádlottak által vezetett Újpesti Forradalmi Bizottság pedig a tömegtől szerzett legitimáción alapuló önszerveződés példája volt, saját politikával, jól szervezett közigazgatással és közellátással, saját fegyveres erővel. A per ügyésze, Kádár Ignác szavaival: „Olyan szervezeti formát vettek fel, és olyan funkciókat végeztek, hogy Újpest államot képezett az államon belül.” Az összesen 93 tárgyalási napon át tartó, 33 vádlottat érintő, végül hét kivégzéssel zárult újpesti per huszadik rendű vádlottja a kerület szabadságharc alatti katonai irányítója, Somlyói Nagy Sándor volt.
Somlyói Nagy Sándor (1902–1959)
gyári munkás
1902-ben született Budapesten. Édesapja tanár volt, anyai nagyszülei 36 hold földön gazdálkodtak. Érettségi után elvégezte a Ludovika Akadémiát. Előbb Szegeden szolgált hadnagyként az I. huszárezrednél, majd Kecskeméten. 1930-ban Budapestre vezényelték. A karpaszományos tiszti iskolán lett oktatótiszt. 1941-ben a Ludovika Akadémia századparancsnokaként szolgált, majd a Délvidék visszacsatolása után a Szabadkán állomásozó egység parancsnoka lett. 1944-ben alezredessé léptették elő, a Honvédelmi Minisztérium szervezési osztályán lovassági előadóként dolgozott. A második világháború végén elhagyta az országot, előbb francia, majd amerikai fogságba került. 1946-os hazatérte után tartalékos állományba tették, és 1950-ig alkalmi munkákból tartotta el magát. 11 holdnyi örökölt szántóföldjét át kellett adnia a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek. 1950-től a Rákospalotai Bőrkonfekció Vállalatnál dolgozott, először segédmunkásként, később csoportvezetőként. A forradalom alatt tagja volt a vállalat munkástanácsának.
A tárgyaláson végig tagadta, hogy november 4-e előtt részt vett volna az újpesti eseményekben, de a bíróság tényként fogadta el, hogy szolgálatait és katonai tapasztalatait már 1956. október 24-én felajánlotta a forradalmi bizottságnak, amit akkor még Kósáék elutasítottak. Ekkor lett a Ládagyár pártirodáját elfoglaló nemzetőregység parancsnoka Pécsi Sándor álnéven. Vallomásában másképp idézte fel a történetet: „November 4-én reggel Nagy Imre felhívása a rádióban olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam ellenállni annak, hogy ne jelentkezzem nemzetőri szolgálatra. (...) A Fésűfonó Kultúrházban (...) meg kell jegyeznem, hogy olyan különös lelkes hangulat vett erőt mindenkin, Kossuth-dalokat énekeltek, és a lelkesedés engem is magával ragadott, úgy éreztem, nekem ott a helyem közöttük.”A kerületben szétszóródott fegyveres csoportokat egységes irányítás alá vonta. November 6-án Gábor László, a nemzetőrség parancsnoka őt nevezte ki az újpesti fegyveres erők parancsnokává. Az egyes források szerint legalább nyolcszáz fős nemzetőrséget szakaszokra és rajokra osztotta, bázisukat a Könyves Kálmán Gimnázium épületében rendezte be. Fegyvereik egy részét az elfoglalt újpesti rendőrkapitányságról szerezték. Somlyói Nagy irányította azt a szovjet csapatmozgások akadályozására szervezett akciót, melynek során a Váci út és az Árpád út kockaköveit bekenték a közeli gyárból származó csirizzel és kenőszappannal, így a csúszkáló harckocsik sokáig nem érték el Újpest belvárosát. Vezetésével a szabadságharcosok kerületszerte kemény harcokat vívtak a bevonuló szovjet csapatokkal, akiknek erőfölénye csak november 8-án érvényesült. „November 8-án reggel, amikor jelentették, hogy szovjet harckocsik közelednek a gimnázium felé, (...) utasítást adtam, hogy fedezékbe vissza az épületbe. Amikor az épület bejáratához értünk, akkor a lövöldözés megkezdődött. Láttam, hogy teljesen céltalan az ellenállás, mivel könnyűfegyverekkel voltunk, ők meg nehézfegyverrel, és az épület sem volt védelemre alkalmas. (...) Amikor a tűz erőssége csökkent, az épület elhagyását rendeltem el. Az Öregtemetőben gyülekeztünk, ahol parancsot adtam a fegyverek lerakására.”
Somlyói Nagy Sándort 1956. december 13-án tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés kezdeményezése és vezetése, többrendbeli gyilkosság és gyilkosságra való felbujtás, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények vádjával 1959. március 15-én halálra ítélte. Katonai múltját a bíróság súlyosbító körülményként értékelte. A kádári megtorló gépezet a forradalom kirobbantásáért egyrészt felelőssé tette azokat az egykori katonákat, akik a háború előtt, illetve annak idején teljesítettek szolgálatot, s akiket „horthysta katonatisztek” jelzővel illettek. Az eljárásban ezt a szerepet osztották Somlyói Nagy Sándorra is. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János vezetésével 1959. július 23-án jogerőre emelte. 30-án kivégezték. Vádlott-társa, Hornyák Tibor emlékezete szerint „Éljen Magyarország!” felkiáltással ment a bitófa alá.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Kósa Pál és társai. BFL XXV. 4. a 8017/58
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.
Eörsi László –Juhász Katalin–Szabó Ivett: Angyalföld 1956. Emberek, sorsok, emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény–1956-os Intézet, Budapest, 2006.
Kadlecovits Géza: In memoriam Újpest 1956. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.
Rainer M. János: Helyi politikai szerveződés 1956-ban: Az újpesti példa. In Újpest, 1907–2007. A százéves város. Szerk. Estók János. Kossuth Kiadó, Budapest, 2007. 77–85.
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1959.07.30., csütörtök
Kiss Károly: A kínai-magyar szerződés híven kifejezi népeink testvéri barátságát
" (...) Magyarországon és Kínában a párt és a kormány célja egyaránt a dolgozó tömegek anyagi és kulturális felemelése, a kizsákmányolás minden formájának megszüntetése, a szocializmus felépítése után a kommunizmus alapjainak megteremtése. (...) "