Az emberiség már korábban kitalálta az interlingua fogalmát, azaz azt, hogy a nyelvek között legyen egy olyan átvivő nyelv, amelyre, majd pedig amelyről a célnyelvre lehet fordítani – magyarázta Prószéky Gábor, hozzátéve, hogy ha sok nyelvünk van, akkor „közvetlenül”, ezen keresztül tudunk fordítani.

„Ilyen nyelvről aztán mindig csak álmodtak, akárhányszor próbálkoztak, nem jött össze. De most a neurális hálókkal létrejön egy köztes valami, tehát

tudunk fordítani egy olyan nyelvre is, amire eredetileg nem volt felkészítve a rendszer.”

Prószéky Gábor szerint az persze kérdés, hogy ennek milyen a minősége, ahogy az is szubjektív, mit tartunk elég jónak. Ha nem is ugrásszerűen, de élesen látszik az új rendszerek hatása – mondta a számítógépes nyelvész.

„Ha korábban kipróbált fordítórendszerekhez visszatérünk, meglepődhetünk, mert találunk olyat, aminek javult a minősége. Persze mindig lehet olyan helyzetet találni, amit rosszul fordít egy ilyen program, hiszen mégsem ember, de összességében javult a minőség" - fejtette ki.

Az uniós nyelvek között a magyar mindig a fekete bárányok között volt,

a finnel és az észttel, mert ezek nagyon komplexek, sok problémát okoztak a gépi fordításnak – mondta Prószéky Gábor. A számítógépes nyelvész jelezte, az uniós intézményekben ezek a megoldások nem segítik a fordítók munkáját, pedig a nagy nyelveknél használják is, mert elég profin fordítanak.

„Az új rendszerrel a magyar is lényegesen előrelépett. Az Európai Unió komolyan figyeli is a javulásokat, mert reményt ad arra, hogy ezekkel a nagyon komplex nyelvekkel is történik valami jó” - vélekedett.

A fordító rendszereknek számít, hogy az egyes nyelvek struktúrája mennyire hasonló, a germán nyelvek esetében például vannak olyan közös pontok, amelyekkel nem kell megkínlódnia a rendszernek – mondta a számítógépes nyelvész.

„Hiába egyenrangúak jogilag a nyelvek, a gépnek mégsem egyforma problémát jelentenek.”