1956. október 30-án úgy döntött a szovjet vezetés, hogy tárgyalásokat kezdeményez a budapesti kormányzattal, október 31-én pedig ennek ellenkezőjéről határozott, és fegyveres erővel kívánt véget vetni a magyarországi eseményeknek – mondta a történész.

Az éles váltás oka egyrészt, hogy a pártház ostromát Moszkvában úgy jelentették, hogy már kommunistákat is gyilkolnak, és a magyar kormány nem ura a helyzetnek. Továbbá október 31-én reggel a brit és francia erők bombázni kezdték a Szuezi-csatornát, közben az izraeli csapatok megtámadták Egyiptomot. A szovjet vezetés attól tartott, hogy ezzel elvesztik a Közel-Keletet, így még nagyobb veszteségnek tartották volna Magyarország feletti uralom esetleges elbukását.

A történész szerint kényszerűségből ismerték el nyugati államok a Szovjetunió kelet-európai uralmát, hiszen a nagyhatalom a háború után olyan katonai helyzetben volt, melynek köszönhetően erőfölényét nem lehetett megkérdőjelezni. Amerikai beavatkozásra azért nem kerülhetett sor, mert pontosan tudták, hogy amennyiben ezt megkísérlik, a – nukleáris harcokba forduló – harmadik világháború kitörését kockáztatják. A Szovjetunió harc nélkül nem ismerte volna el Magyarország semlegességét, hiszen az ország feletti hatalom elvesztése az egész birodalom bizonytalanságát – talán széthullását is – jelentette volna. A vasfüggöny mögötti területek birtoklása volt az unió világhatalmi státuszának záloga.