Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.58
bux:
122063.54
2026. január 16. péntek Gusztáv

Fidesz: a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre

A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat és emelték a rezsidíjakat.

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő a kormányzó pártok nevében szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták amellett, hogy elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták, hogy a juttatás elértéktelenedjen, emellett nem fizettek prémiumot, háromszorosára emelték a gáz árát, és vizitdíjat is akartak fizettetni velük - sorolta.

A Jobbik pedig - Hollik István állítása szerint- csak sértegetni tudja a nyugdíjasokat: Vona Gábor a remegő kezükön, Volner János frakcióvezető pedig egy elhunyt nyugdíjason gúnyolódott.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány hetedik éve megőrzi és emeli a nyugdíjak értékét és idén először prémiumot is fizet - jelentette ki. Ennek oka az, hogy a gazdaság jó teljesítményéből a nyugdíjasoknak és részesülnie kell. A prémium a nyugdíj-kiegészítéssel együtt novemberben érkezik meg, ezek együttes összege átlagnyugdíj esetében 24 ezer forint - mondta a kormánypárti politikus.

A Magyar Idők szombaton azt írta, hogy információk szerint a Helsinki Bizottság a nemzeti konzultációs kérdőívek bezúzását és a konzultáció honlapjának lekapcsolását is követeli személyi jogainak megsértése miatt.

Hollik István a hírre reagálva alaptalannak nevezte a beadványt és felháborítónak azt, hogy a szervezet jogi trükkökkel próbálja megállítani a konzultációt. Hozzátette: a Soros György üzletember által támogatott szervezetek mindent megtesznek, hogy a magyarok ne mondhassák el a véleményüket, de aki a konzultációt támadja, az a demokrácia egyik alapértékét támadja.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×