Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.79
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Balog: be kell tölteni a teret

A "nekünk adatott" tér betöltésére buzdított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformáció 500. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi sportcsarnokban szombat délután tartott ünnepi istentiszteleten.

A Marosvásárhely körüli négy református egyházmegye közös ünnepi rendezvényére több ezer ember vonult át a városon a vártemplomból a sportcsarnokba.

A miniszter a marosvásárhelyi felvonulás örömét idézve kijelentette: "az a dolgunk, hogy betöltsük azt a teret, amely nekünk adatott, azt az otthont, amely nekünk a Mindenható által kijelöltetett. Mert ha mi nem töltjük be, akkor betöltik mások, és valami olyan fog hiányozni ebből az európai világból, amit csak mi tudunk adni".

Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyarokat azért ragadta el egykor a reformáció, mert sokszor a nélkülözés tanította meg a népet arra, hogy hitből és kegyelemből éljen. Szerinte ezt azért kell megtanulni, hogy akkor is hitből és kegyelemből éljen a közösség, amikor látszólag másból is megélhetne. 

A sportcsarnokot betöltő református gyülekezet megtapsolta a miniszter bejelentését, hogy 2018-tól a világ bármely pontján, így az Erdélyben született magyar gyermekeket is megilleti a babakötvény. Fontosnak tartotta azonban, hogy "ne csak a pénztárca kösse össze a magyarországi és a határon túli magyarokat, hanem szívük, lelkük is". 

"Számíthatnak a magyar kormányra. És ha segítenek bennünket a jövő év áprilisában, akkor a gyarapodás ezután is lesz. Lesznek iskolák, lesznek óvodák, lesz babakötvény, de hogy lesznek-e benne élő hitű, az életben bízó magyar emberek és magyar gyermekek, az önökön múlik" - fogalmazott a miniszter, majd önmagát kijavítva tette hozzá, hogy ez is a kegyelem kérdése.

"A mi dolgunk annyi, hogy bízzunk Istenben, és utána bízzunk egymásban is" - tette hozzá.  

A sportcsarnoki istentiszteleten Steinbach József, a dunántúli református egyházkerület püspöke hirdette az igét, a gyülekezet számára pedig több asztalnál is kiszolgálták az úrvacsorát. 

A reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett marosvásárhelyi rendezvény kora délután a vártemplomban kezdődött, ahol Henter György lelkipásztor felidézte: 460 évvel ezelőtt itt ülésezett az a zsinat, amely eldöntötte, hogy az erdélyiek Kálvin tanait követik. Az ünnepség keretében a vártemplom bejáratánál Kálvin János és Károli Gáspár reformátorok mellszobrát avatták fel, előbbi Péterfy László, utóbbi Deák Árpád alkotása. 

A templomban tartott beszédében Balog Zoltán elmondta, noha Kálvin és Károli nem ismerték egymást, az utókornak megvan a lehetősége arra, hogy egymás mellé helyezze őket. A bibliafordító Károliról Nemeskürty Istvánt idézte, aki szerint nélküle - meglehet - ma nem magyarul beszélnének Magyarországon. 

A templomi istentiszteleten mondott beszédében Grezsa István kormánybiztos úgy vélekedett, hogy 500 éve a reformáció jelölte ki a magyarság számára a nemzeti megmaradás útját, így a reformáció öröksége ma a megmaradás felelősségét rója az utókorra. Hozzátette: akkor vagyunk hűek az örökséghez, ha Marosvásárhelyen is, Kárpátalján is megtartjuk iskoláinkat. 

Balog Zoltán délben a Székelyföld és Mezőség határán fekvő Mezőpanitban avatta fel II. Rákóczi Ferenc félalakos bronzszobrát, Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását. Mezőpaniti köszöntőbeszédében az utolsó erdélyi fejedelem "Istennel a hazáért és a szabadságért" jelmondatát idézte.

Megemlítette: a fejedelem budapesti szobráról egykor tíz perc alatt verték le a latin jelmondat első szavát, és hetven évbe telt, míg az visszakerült a helyére. Hozzátette: pusztítani mindig könnyebb, de arra biztatta hallgatóságát, hogy legyenek az építés emberei.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×