Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Az 500 ezer forintos havi fizetésért sem talál óvónőt a borsodi település

Sokan felkapták fejüket a hírre, miszerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán hatalmas fizetéssel csábítják az óvodapedagógusokat. A mintegy 600 fős falu önkormányzata bruttó 350-520 ezer forintot sem sajnálna, hogy valaki végre elvállalja a megbízatást, de ennyi pénzért sem találnak óvónőt. Az egyik jelentkező még több havi fizetést kért.

A falu nehéz helyzetét jól mutatja, hogy akár pályakezdőknek is megadnák ezeket az összegeket. Pedig a pedagógus-bértábla alapján a frissen végzettek legjobb esetben is csak bruttó 196 ezer forintot vihetnének haza. Ez nem sokkal több, mint a fele a jól csengő bruttó 350 ezres fizetésnek. Az utóbbi összeget csak úgy kaphatnák meg, ha az önkormányzat saját keretéből kipótolja a papíron járó béreket - írja a hvg.hu.

Összehasonlításképpen, hogy mennyire számít mesésnek a határmenti falu ajánlata: a bértábla szerint egy több mint 30 éves gyakorlattal rendelkező, mesterfokozatú óvodapedagógusnak jár bruttó 360 ezer forint. Bruttó félmilliós fizetésről azonban még a pedagógus II. kategóriába tartozó, 40 éves szakmai tapasztalattal rendelkező mesterfokozattal rendelkező pedagógusok sem álmodozhatnak.

Sok az érdeklődő, de nem szerződik senki

Beri Tamás, az egyhamar híressé váló Tornanádaska polgármestere arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy bár szép számmal vannak érdeklődők, még senkit sem sikerült találnia a meghirdetett óvónői állásra. Még jobban meglepődtünk, amikor elárulta: ennek az az oka, hogy sokan kevesellték az első hallásra mesésnek tűnő fizetést, mondván, máshol sem kapnak jelentősen kisebb összeget. Volt, aki óvodavezetőnek jelentkezett, és bruttó 580 ezer forintot kért volna, tehát többet, mint amennyiről a hirdetés szólt. Arra is volt példa, hogy az egyik jelentkezővel 420-450 ezer forintos fizetésről alkudozott.

“Muszáj lesz megadnom, érzik, hogy bajban van a település”

– mondta kissé letörten a település vezetője. Lassan két éve keres óvónőt, 3-4 dolgozót tudna felvenni. A jelenlegi óvónőkre is gondolnia kell, vagyis kénytelen lesz megemelni a bérüket, mert mint fogalmazott: “a faluban az oktatás a legfontosabb”.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×