Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.88
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Két mentőhelikoptert küldtek a békési buszbalesethez - képgaléria

Két mentőhelikoptert küldtek a békési buszbalesethez - képgaléria

A mentők elszállították a péntek reggeli, Tótkomlós és Kaszaper között történt buszbaleset sérültjeit, a műszaki mentés is véget ért.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, 21 mentőegységgel, köztük egy úgynevezett tömeges baleseti egységgel és két mentőhelikopterrel vonultak ki.

Huszonöt embert vittek - az első, helyszíni információk szerint - könnyebb sérülésekkel a gyulai, a békéscsabai, az orosházi, a szegedi, a makói vagy a hódmezővásárhelyi kórházba. A három súlyos sérült közül egyet-egyet mentőhelikopter vitt a szegedi és a gyulai kórházba, egyet pedig mentőautó ugyancsak Gyulára.

Három utast a mentők a helyszínen elláttak - tette hozzá Győrfi Pál.

Duray Gergely, az Orosházi Kórház főigazgatója utóbb azt közölte, hogy a hozzájuk vitt mind a hat ember súlyos sérüléseket szenvedett. Egyet közülük koponyasérüléssel továbbvittek a szegedi klinikára, öt ember állapota súlyos, de stabil.

A gyulai kórház csak délutánra ígért tájékoztatást az MTI-nek.

Baráth Ilona, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szegedi és nagyszénási szakemberek darukkal talpra állították az oldalára borult buszt, a műszaki mentés befejeződött.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrség - útlezárás mellett - jelenleg is helyszínel. A baleset okait vizsgálják, annyit tudni, hogy a munkásokat szállító magántulajdonú autóbusz letért az útról, majd több fának is nekiütközött és az oldalára borult.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×