Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.48
bux:
116587.32
2026. január 12. hétfő Ernő

Lemondott az MSZP alelnöke is

Ujhelyi: nem vállalhatok felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért.

Méltatlan és számomra vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik - írja közleményében Ujhelyi István. Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba. Ezt eddig is sejtettük, de őszintén hittem, hogy magunk mögött hagyva eddigi hibáinkat győzhetünk felettük. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hatalom piszkos eszközeivel támogatott „puccs" eléri célját: a demokratikus erők végletesen megosztottá és megtörtté váltak.

Bár töretlenül vágyom a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tudok felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért. Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről.

Huszonnégy éve vagyok ennek a pártnak a tagja és büszke vagyok arra, hogy Horn Gyulákhoz, Kiss Péterekhez, Lendvai Ildikókhoz hasonló és sokezer, tisztséget nem viselő tisztességes európai szociáldemokratával együtt küzdhettem az elmúlt években egy demokratikus, európai Magyarországért. Elveimet, értékeimet és egykori harcostársaimat most sem akarom elárulni, vagy megtagadni. Éppen az elveim, értékeim és egykori harcostársaim emléke iránti felelősség miatt kerültem lépéskényszerbe. Bocsánatát és megértését kérem a párttagoknak és választóinknak, de pártvezetőként nem vállalhatok felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért. Nagyon szeretném, ha ez a mozgalom újra Magyarország történelmét formálni képes erővé emelkedne.

Szeretném világossá tenni, hogy a számomra feloldhatatlan konfliktus nem a DK és az MSZP viszonyáról szól, hiszen személyesen eddig is harmonikus kapcsolatban voltam a Demokratikus Koalíció politikusaival és választóival. Nekünk csak a teljes, demokratikus ellenzéki oldallal együttműködve lehet esélyünk az orbáni rezsim leváltására.

Európai parlamenti képviselőként, ahogy eddig is, minden erőmmel és a már bizonyított határozottsággal fogom képviselni a demokratikus Magyarország érdekeit az európai színtéren. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×