Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
331.57
bux:
121674.33
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kiderül, mekkora alagút épül az M0-ás új szakaszához

Kiderül, mekkora alagút épül az M0-ás új szakaszához

Meghirdette az M0-s nyugati szektor megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését az állami infrastruktúra-beruházó.

A fővárost tehermentesítő elkerülő út mindeddig hiányzó, húsz kilométer hosszú, kétszer két sávos gyorsforgalmi szakasza a nyomvonaltól függően 5-10 kilométeren át alagútban vezet majd. A megfelelő nyomvonal kiválasztása után még idén kijelölhetik a kivitelezőt - írja a Magyar Idők.

Meghirdette az M0-s autóút nyugati szektor 10. számú főút és az M1-es autópálya közötti szakaszára a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének feladatát a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF). A nyertes pályázónak el kell készítenie a környezeti hatástanulmányt, és meg kell szereznie a jogerős környezetvédelmi engedélyt.

A NIF emlékeztetett a közbeszerzési értesítőben megjelent felhívásra, hogy az érintett szakaszra 2010-ben tanulmányterv és előzetes vizsgálati dokumentáció készült.

A tervező feladata az elkészült tervek kiegészítése, valamint a már meglévő dokumentációk felülvizsgálata a vonatkozó, hatályos jogszabályok, szabványok alapján, továbbá az egyes nyomvonalváltozatok megvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján. Emellett az érintett területen környezetvédelmi, barlangá­szati szakvéleményt, klímaváltozásra vonatkozó kockázatelemzést, valamint költség-haszon elemzést kell elkészíteni.

Az M0-s autóút nyugati szektort 2×2 sávos, fizikai elválasztású autóútnak tervezik. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő honlapján az előkészítés alatt álló projektek közé már korábban felkerült a fővárost körbevevő M0-s autóút befejező szakasza.

A kétszer két sávos, beton pályaszerkezetű autóút a Győr felé vezető M1-es autópályát köti majd össze a pilisi települések felé tartó 10-es úttal. Az új nyomvonal a déli végpontjában a már meglévő körgyűrűhöz csatlakozik Budaörsnél.

Az északi végpontja a még kivitelezésre váró északi szakaszhoz kötődik be. Utóbbi a 10-es főutat köti majd össze az M0-ssal a Szentendre felé vezető 11-es út csomópontjánál Budakalász mellett. Az északi szakasz a tervek szerint hét kilométer hosszú lesz. A körgyűrű hiányzó részének megépülésével a nyugat–kelet irányú közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidül, ennyivel lesz rövidebb annak az útja, aki a fővárost északi irányban kívánja elkerülni, másrészt a fejlesztés jelentős forgalmi terhet vesz majd le a körgyűrű déli szakaszáról.

Az M0-s hiányzó szakaszának megvalósításával kapcsolatban sok időpont elhangzott már. Legutóbb a Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a témában feltett kérdésre azt válaszolta, hogy az utat a kormány EU-s finanszírozásban akarja megépíteni.

Még az idén le akarják zárni a nyugati szektor nyomvonalával kapcsolatos vitákat, ekkor jövőre elkezdődhetne az építkezés, 2022-ben be is fejeződhetne. A kivitelezőt még idén kiválaszthatják.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×