Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Még a héten visszatér a magyar nagykövet Hollandiába - a nap hírei

A főpolgármester szerint novemberben elkezdődhet a 3-as metró északi szakaszának felújítása. Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönt kapott Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes.

Még a héten visszatér állomáshelyére Magyarország hollandiai nagykövete. Orbán Viktor kormányfő a tallinni uniós csúcson tárgyalt holland kollégájával és a találkozó után közölte, hogy lezárták a konfliktust. A magyar-holland kapcsolatok azután romlottak meg, hogy Hollandia távozó nagykövete egy lapinterjúban azt mondta, hogy a muszlim terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.

Két héten belül ismerteti az uniós reform menetrendjét az Európai Tanács elnöke. Donald Tusk a tallinni uniós csúcson közleményében azt írta: döntő fontosságú feladat lesz megőrizni a maradó 27 tagállam egységét Nagy-Britannia kilépése után. Emmanuel Macron francia elnök javaslatai között szerepelt egy a pénzügyi tranzakciókat terhelő európai szintű adó kivetése, közös eurózónás költségvetési és pénzügyminiszteri poszt létrehozása, illetve az unió védelmi képességeinek megerősítése.

A főpolgármester szerint novemberben elkezdődhet a 3-as metró északi szakaszának felújítása és a teljes alagút rekonstrukciója, a szerződések véglegesek. Tarlós István szokásos pénteki sajtótájékoztatóján megismételte, hogy a másik két szakaszra hamarosan új tendert ír ki a főváros. A főpolgármester arról is beszélt, hogy szakértők vizsgálják meg azt a javaslatot, amely szerint a Római-parti védmű nyomvonala a telekhatárok mentén legyen. Közben a 3. kerület képviselő testülete úgy döntött, hogy nem ad tulajdonosi hozzájárulást a mobilgát építéséhez, amíg el nem készül a kerítések vonalán építendő védmű megvalósíthatóságának elemzése.

Már csak az aláírások hiányoznak a magyar kormány és New York állam közötti megállapodásról ahhoz, hogy Budapesten tovább működhessen a Közép-európai Egyetem – írja a hvg.hu. A portál úgy tudja, hogy a CEU a New York állambeli Bard College-dzsal kötött együttműködési megállapodást, így az ottani képzésekkel már megfelel a lex-CEU-ként ismertté vált magyarországi jogszabálynak.

Az online korszak bevezetése óta Magyarországon több mint hét százalékkal csökkent az adóelkerülés – tájékoztatott a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az Európai Bizottság tanulmányára hivatkozva közölte: a kormány gazdaságfehérítő intézkedéseinek köszönhetően a költségvetésből kieső áfabevétel mértéke a 2013-as évi 20,9 százalékról, 13,7 százalékra csökkent 2015-ben.

A nők munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítésére országszerte 67 Női Információs és Szolgáltató Központ jön létre - közölte a családügyekért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta: a centrumok helyi eszközökkel, helyi igényekre reagálva nyújtanak segítséget a nők rugalmas foglalkoztatásához, visszatérni a munkába a gyermekvállalás után.

A magyar állam szükség esetén magániskolákkal, magánegyetemekkel is biztosítani fogja a magyar nyelv oktatását Kárpátalján – jelentette ki a Fidesz megválasztott frakcióvezetője. Gulyás Gergely egy nemzetpolitikai témájú rendezvényen pozitívumként értékelte, hogy a magyar kormányoldal és az ellenzék egységesen tud fellépni ilyen ügyekben.

Az LMP 50 milliárd forintos bérlakás alapot hozna létre, amelyre önkormányzatok pályázhatnának. A párt szerint munkásszállók építésének támogatása helyett a bérlakások létrehozására, felújítására van szükség. Kanász-Nagy Máté szóvivő az albérleti piac szabályozását is szükségesnek ítélte.

Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre ítélték Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest. A volt politikust hivatali visszaélés és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Ítélőtábla, amely enyhített az első fokú ítéleten. Súlyosbította ugyanakkor Antal Attilának, a BKV volt vezérigazgatójának, valamint a cég kommunikációs igazgatójának büntetését.

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító péntek este a Liszt Ferenc-repülőtéren. A Boeing típusú repülőgép egyik kereke felszállás közben durrdefektet kapott. A légi jármű ezután egy darabig körözött a levegőben, majd biztonságosan landolt. A manőverben senki nem sérült meg.

Az Egyesült Államok biztonsági okokból minimálisra csökkenti havannai nagykövetsége munkatársainak számát és felfüggeszti a vízumkiadást – erősítette meg az amerikai külügyminiszter. A lépés válasz lehet arra, hogy tavaly óta 21 amerikai diplomata vagy családtagja szenvedett maradandó agykárosodást rejtélyes körülmények között. A gyanú szerint betegségüket eddig nem azonosított hangkibocsátó szerkezetek okozhatták.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×