Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Megszólalt a kormány a tanárhiány ügyében

Egyre több a tanárt kereső álláshirdetés, több iskolában komoly hiánnyal küzdenek, esetleg más szakos tanár kezdett helyettesíteni, csak hogy meg lehessen kezdeni az oktatást.

Csak a Közigállás portálon több mint 600 találatot dob fel a hirdetési oldal tanár szóra rákeresve, van olyan helyzetben lévő intézmény, ahová "bármilyen szakos" tanár jelentkezését várják - írta a hvg.hu. A helyzetet még súlyosabbá teszi a nyugdíjasok foglalkoztatási tilalma - a pedagógusok sztrájkbizottsága már tavaly januárban ennek megszüntetését kérte a minisztériumtól. A szakszervezet szerint ezt a 10 órát legalább 22-re kellene emelni.

A pedagógushiánnyal kapcsolatban a Magyar Idők megkereste Rétvári Bencét, aki szerint nem országos, hanem helyi léptékű jelenség. Ezeket az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Hozzátette: a kormány számos intézkedést hozott a tanári szakok hallgatói létszámának növelése érdekében az utóbbi években, amelyek eredményeképpen a felsőoktatási intézménybe felvételt nyert osztatlan tanár szakos hallgatók létszáma az elmúlt években fokozatosan növekedett, a 2013-as évhez képest 2017-re 79 százalékkal. Elmondása szerint a tanárhiány hosszú távú kezelésére 2013-ban létrehozta a kormány a Klebelsberg képzési ösztöndíjpályázatot, amelynek célja a pedagógus-utánpótlás biztosítása. – A sikeres pályázóknak az ösztöndíj már az első félévben 125–375 ezer forintot jelent – magyarázta az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy jelenleg 1517 hallgatónak van érvényes szerződése, és eddig 1,6 milliárd forintot fizettek ki az ösztöndíjasoknak.

Rétvári kiemelte, hogy az ösztöndíjprogramban például az informatikatanárok, a kémiatanárok, a fizikatanárok vagy éppen a matematikatanárok kiemelt támogatást kapnak.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a szocialista kormányzás alatt több mint 381 helyen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét, és ezzel párhuzamosan 15 ezer tanárt bocsátottak el, arról már nem is beszélve, hogy egyhavi bért vettek el a tanároktól - írta a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×