Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Már látszik, mikor tér vissza a nyár, de a frontérzékenyek készüljenek

Már látszik, mikor tér vissza a nyár, de a frontérzékenyek készüljenek

Hétfőn a Duna vonalában és attól keletre várható még eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar.

Napközben nyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Többfelé élénk, néhol erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Reggel 7-13, majd napközben 15-23 fokot mérhetünk. Kettősfronti hatásra számíthatunk - írta előrejelzésében az Időkép.

Kedden a Dunántúlon süthet ki hosszabb időre a nap, másutt erősen felhős, borongós idő valószínű. Napközben leginkább délen és néhol északon alakulhatnak ki kisebb záporok. Ismét többfelé lesz élénk az északnyugati szél. Hűvös hajnal után, délután 20-25 fokot mérhetünk.

Szerdán nyugat felől újra megvastagszik a felhőzet, főként északon, északnyugaton alakulhat ki eső, zápor. Több helyen megélénkülhet az északnyugati szél. Napközben 22-26 fokot mérhetünk.

Csütörtökön feltámadó északnyugati szélel, szórványos záporokkal érkezthet egy újabb hidegfront érkezhet. Napközben 18-25 fokra van kilátás.

Pénteken még helyenként lehet gyenge csapadék, de gyengül a légmozgás.

A hét végén melegedés kezdődik, és egy hét múlva hétfőn már 28 fokig melegszik majd a levegő. A következő napokra most zavartalan napsütést jósolnak, lassan csökkenő maximális hőmérsékletekkel.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×