Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Jó hír a strandra készülőknek

Jó hír a strandra készülőknek

Egyre többen keresik fel a fővárosi strandokat - mondta az InfoRádiónak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója, aki arról is beszélt, hogy meghosszabbított nyitvatartással várják a hűsölni vágyókat a tartós kánikulában.

A Palatinusra ma délig annyian léptek be, mint hétfőn egész nap, tehát 2500-an vannak bent, és ez a nap végére a remények szerint akár 5-6 ezer főre is felmehet – mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója. Czinege Szilvia hozzátette, a hőségriadó idején a strandok meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket, a Palatinuson este 9-ig, az állandó fürdőkbe 10-ig lehet hűsölni.

„Bőven marad idő a fárasztó munka után egy csobbanásra.”

Jó hír a strandra készülőknek

A hőségriadó hétvégéjén, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. reményei szerint megdönti a tavalyi látogatórekordot, bíznak benne, hogy a meleg mindenkit strandra csábít majd – mondta a cég marketing igazgatója. Az idei nyári szezon nagyjából olyan, mint a tavalyi volt, de a mostani nagy hőségtől kimagasló eredményeket vár a cég – jegyezte meg Czinege Szilvia.

„A május jobb volt, mint a tavalyi szezonban, bízunk benne, hogy az augusztus kiemelkedő lesz. Picit jobb júniusra számítottam, érdekes módon az állandó fürdőkben több volt a vendég, kiemelkedő a Paskál látogatószámának növekedése. Ez tavaly állandó fürdő, az egész szezonban folyamatosan nő a vendégszám. Bízunk benne, hogy idén ez a Palatinuson lesz így, hiszen múlt héten adtuk át az állandóan nyitvatartó fürdőegységét.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×