Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
331.38
bux:
120874.64
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Meglepő érdeklődés a reptéri szuperbuszon

Kétezren veszik igénybe naponta az új repülőtéri expresszbuszt, amely Ferihegy és a belváros között közlekedik, és amely főképpen az ide utazó külföldiek számára lehet vonzó. A taxit nem számítva a bőröndös turistáknak minden más közlekedési eszköz esetében át kell szállniuk, akár metróval, akár vonattal utaznak - írja a Magyar Idők.

Július 8-án kezdte meg működését a belváros és a repülőtér között közlekedő új, 100E autóbusz. A belvárosból közvetlen, átszállásmentes eljutást biztosító közúti kapcsolat régóta hiányzott Budapesten.

A közlekedési vállalat a Magyar Idők kérdésére elmondta, a reptéri direktbuszt naponta több mint 2000 utas veszi igénybe, ez járatonként 30 fős átlagos utasszámot jelent. Általánosságban a kora hajnalban a repülőtérre induló járatok utasforgalma a legmagasabb, valamint mindkét irányra jellemzően átlagon felüli a délelőtt 10 és délután 4 óra között közlekedő járatok utasforgalma.

A gyorsbuszok fél- és egész órakor indulnak mindkét irányba, utasaik a buszvezetőtől vásárolhatják meg a 900 forintos jegyüket. Ezzel mindenképpen jól járnak, hiszen csak alig valamivel többért, mint két BKV-jegy áráért, a gyorsforgalmi úton megállás nélkül haladhatnak a reptérről vagy a reptérre. Az utazási idő 40-60 perc, ami versenyképes a 3-as metró és 200-as kék busz menetidejével, de hosszabb, mintha saját gépkocsival vagy taxival utaznánk. Utóbbinak a költsége azonban sokkal magasabb, mint bármilyen közösségi közlekedési módé: a legjobb esetben is minimum 6000 forintba kerül, de távolabbi kiindulás esetén ennek duplája is lehet. A repülőtér közúti megközelítésének azonban van egy gyenge pontja, ugyanis ha a zárt gyorsforgalmi úton baleset történik, a kijutás alaposan megnehezül: az M0 felé kell kerülni, ami jelentős időveszteség, és a költségeket is megnöveli. Van azonban alternatív útvonal is, méghozzá vasúton: a fővárosból és az agglomeráció északi részéből gyorsan el lehet jutni a reptérre, a Nyugati pályaudvarról számos járat indul Kőbánya-Kispesten keresztül Ferihegy megállóhoz. Azonban ez a vasútállomás az azóta bezárt Ferihegy 1-es terminálhoz van közel, innen még el kell jutni valahogy Ferihegy 2-höz. A Nyugati és Ferihegy között 18-20 percig tart a vasutazás, ami igen jó részidő. A másik lehetőség, hogy Buda déli elővárosából igyekszünk vasúton a Kökibe, majd átszállással a reptér közelébe. Kelenföldtől odáig összesen 26 perc az út a vonatinfo.hu tájékoztatása szerint, és bár a vonatok pontossága sem bombabiztos, de a kötött pályán elkerülhetjük a dugót. A BKV Budapest bérletével a városhatáron belül a vonatozásért nem kell külön jegyet váltani, anélkül a 20 kilométeres jegy ára 465 forint - olvasható a Magyar Idők cikkében.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Az amerikai gazdaság gyorsul, a Fed befejezte a szigorítást, az inflációs adatok megnyugtatóak – a tőzsdék mégsem tudnak új lendületet venni, hiszen például a Nasdaq 100 sem emelkedett hónapok óta új csúcsra. Miért fullad ki minden ralikísérlet, amikor a hírek látszólag tökéletesek? A válasz nem a kamatokban és nem is a vállalati jelentésekben rejlik, hanem a pénzügyi rendszer "gépházában", ahol csendben, de radikálisan átrajzolódtak az erőviszonyok. Egy kritikus védőháló épp most foszlott semmivé, és a Fed kénytelen volt a színfalak mögött beavatkozni - de az eredmény egészen más lehet, mint amire a piac számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×