eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A nyugdíjrendszerről vitázott az MSZP kezdeményezésére a parlament - a nap hírei

A termelés után szolgáltatási tevékenységét is Magyarországra hozza a német Viessmann csoport. Kialakult az új Nemzeti alaptanterv koncepciója.

A nyugdíjrendszerről vitázott az MSZP kezdeményezésére a parlament. A vitanapot kezdeményező szocialisták egyebek mellett az éves nyugdíjemelés módszerének újragondolását javasolják úgy, hogy az új rendszer figyelembe vegye a tervezett béremelést és inflációt is. A Jobbik új nyugdíjszámítási és nyugdíjemelési rendszert vezetne be. A párt az alacsonyabb ellátást nagyobb arányban emelné, emellett lehetővé tenné, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után. A DK olyan rendszert vezetne be, amely a mindenkinek járó alapnyugdíjon és a munkajövedelem után járó, egyéni nyugdíjszámlán vezetett munkanyugdíjon alapulna.

Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban. Most először szerepel ilyen forrás a büdzsé tervezetében - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: a jövő évi költségvetési javaslat 3 százalékos nyugdíjemeléssel tervez, és a nyugdíjprémiumra több mint 32 milliárd forint többletforrást tartalmaz. Hozzátette: ősszel lehet majd beszélni arról, hogy pontosan mekkora összeget jelent ez a nyugdíjasoknak.

A termelés után szolgáltatási tevékenységét is Magyarországra hozza a német Viessmann csoport. A pécsi 533 millió forintos beruházást 106 millió forinttal támogatja a kormány - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az Inforádióban hozzátette: a beruházás 50 új munkahelyet teremt magasan kvalifikált emberek számára.

Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag - jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás elmondta: a program célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra.

Kialakult az új Nemzeti alaptanterv koncepciója - tájékoztatott a Nat kidolgozásáért felelős miniszteri biztos. Csépe Valéria az M1-en elmondta: a tervezet lényege, hogy az egyes képzési szakaszok végére megszerezni kívánt tudásanyagot és készségeket határozzák meg, és ez a pedagógusok nagyobb szakmai szabadságával jár együtt. Hozzátette: a teljes Nat és a hozzá tartozó kerettantervek kidolgozása még hosszú időt igényel.

Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal. Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke az Inforádióban elmondta: a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést. A szakszervezet azt követeli, hogy azok a közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint az idei központi bérintézkedés, részesüljenek az alapbérre megállapított bérkiegészítésben.

A nagyszámú beérkezett pályázat ellenére még van keret a fűtéskorszerűsítési programban - közölte a fejlesztés- és klímapolitikáért is felelős államtitkár. Szabó Zsolt az InfoRádióban elmondta: a 3 és fél milliárd forintos keretből várhatóan 5-10 ezer pályázat támogatható. Hozzátette: lakásonként legfeljebb 700 ezer forint támogatás adható, amely a beruházás értékének 40 százaléka.

A jövő évi költségvetésben 11 milliárd forint áll rendelkezésre a kerékpáros úthálózat fejlesztésére - mondta egy fővárosi rendezvényen a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz közölte: a következő 5-6 évben 80-100 milliárd forint fordítható fejlesztésre.

Tavaly több mint 3 milliárd euróval javította a fizetési mérleget a turizmus. A külföldi látogatások száma 6,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán kifejtette: váltásra van szükség a turizmusban. Hozzátette: az a cél, hogy az ágazat 2019 végére 16 százalékkal járuljon hozzá a GDP-hez.

A kormánypártok nagy előnyét mutatja a Nézőpont Intézet májusi felmérése. Nagy Dániel kutatási igazgató az InfoRádióban elmondta: a biztos pártválasztók között a Fidesz-KDNP szövetség 44, a Jobbik 21, az MSZP 14, az LMP és a Demokratikus koalíció 5 százalékot szerezne, ha most lennének az országgyűlési választások. A Momentum Mozgalomnak és a Kétfarkú Kutyapártnak 3 százalékos a támogatottsága.

Párizsban kalapáccsal fenyegetőzött egy férfi a Notre Dame előtti téren. A férfit egy rendőr lelőtte. A támadót végül kórházba vitték. A rendőrség lezárta teret és a környező utcákat és arra kérte az emberek hogy kerüljék el a környéket. Csaknem ezren menekültek be a katedrálisba. Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást, szakértők szerint ugyanis az elkövetés módja és célpontja egyértelműen iszlamista támadásra utal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×