Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Hallott már a gömb alakú kampánystratégiáról? Most megteheti

A lineáris helyett gömb alakú kampánystratégiákról és az új szempontok szerint meghatározott célcsoportokról is hallhatnak az érdeklődők a kedden kezdődő 22. Media Hungary találkozón - mondta el az InfoRádiónak Csermely Ákos, a Média Hungária Konferencia Iroda igazgatója.

"A látogatócsúcsot az idén már elértük: péntek óta többen vagyunk a tavalyi zárószámunknál. Úgy gondoljuk, hogy bőven a kétezer résztvevő fölé fogunk menni" - mondta el az InfoRádiónak a kedden kezdődő Media Hungary konferencia szervezője.

Csermely Ákos beszámolt arról, hogy

több mint 250 hazai és 13 külföldi előadó vesz részt a kétnapos tanácskozáson,

amelyen a reklám, az érzelemmarketing, a televíziózás, a sajtó és a pr lesz a fő téma. Az előadások öt teremben zajlanak majd.

" A legnagyobb változás a média üzleti modelljében van,

és mindenben, ami ehhez kapcsolódik" - mutatott rá Csermely Ákos. Hozzátette, hogy emellett a reklám és az érzelemmarketing az a három fő téma, amely köré csoportosították a konferencia anyagát.

Ami konkrétan az üzleti modellt illeti: elmondta, hogy

egy termék értékesítési lánca eltér mára a hagyományostól.  

"Eddig lineáris volt az üzleti lánc, amelynek részei szigetekként kapcsolódtak egymáshoz. Újabban viszont a sajtó, a tévé, a rádió és a többi médium is erősen elkezdte használni a digitális területeket. Ez azt eredményezi, hogy ezek az értékesítési láncok lerövidülnek" - magyarázta az igazgató.

"A Media Hungary konferencián ezért vizsgálunk egy új fogalmat: azt, hogy

a lineáris értékesítési lánc miként alakul át gömb alakú értékesítési lánccá" -

jelezte Csermely Ákos. 

Hozzátette, hogy szó esik majd még egy új fogalomról, amikor a hagyományostól eltérve nem kor szerinti célcsoportokat vizsgálnak, hanem úgynevezett personákat.

"Ilyenkor tehát

valamilyen érzelem, érdeklődési kör vagy attitűd alapján választjuk ki a célcsoportot,

nemre, korra, életkorra, iskolázottságra való tekintet nélkül, elhagyva a hagyományos felosztásokat" - mutatott rá a konerenciaigazgató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×