eur:
394.07
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Átalakítanák a védőnői szolgálatot

Átalakítanák a védőnői szolgálatot

Túl alacsony a bérük és kevesen vannak: 400 üres állás van, és összesen közel 1000 körzetben kell helyettesíteni. A helyzetről a Magyar Védőnők Egyesülete beszélt az InfoRádiónak.

A Magyar Idők értesülése szerint a kormány létre akarja hozni a Nemzeti Védőnői Szolgálatot és ki szeretné terjeszteni az egészségügyi bértáblát a védőnőkre. A Magyar Védőnők Egyesülete üdvözli a kezdeményezést - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke, Csordás Ágnes.

"Több éve felmerült az az igény, hogy a védőnői ellátást is központosítva üzemeltesse a magyar állam. Jelenleg 3000 munkáltatóhoz tartoznak a védőnők, jellemzően önkormányzatokhoz, és a működtetés nagyon eltérő, így viszont a lakosság felé nyújtott szolgáltatás színvonala is eltérő. Ezzel a lakosság egyenlő hozzáférésének joga is sérül több helyen" - összegezte a helyzetet az elnök.

Az alapellátásban dolgozó védőnők kimaradtak a 2013-ban a szakellátásban bevezetett új egészségügyi bértáblából. Azóta az egyesület folyamatosan jelezte, hogy a több mint 5000 dolgozó bére jelentősen elmarad a szakellátásban dolgozó, szintén felsőfokú végzettségűek bérétől, és szeretnének ők is a szakellátásban alkalmazandó bértábla hatálya alá tartozni.

A védőnők keresete eltérő az ellátottak száma alapján számított bérkiegészítés miatt.

A kevés gyermekes kis falvakban kevesebbet keresnek a védőnők, mint egy nagy, ezer fős iskolát ellátó védőnő. A munkaterhet ez a díjazás nem tükrözi, ezért a bérkiegészítés módját is szeretnék megváltoztatni.

Az alapilletmény 161 ezer forint, erre kerül rá 20-40 ezer forintos bérkiegészítés.

A védőnők körülbelül 50-60 ezer forinttal keresnek kevesebbet, mint a szakellátási bértábla alapján dolgozó szakdolgozók.

"5000 álláshely van ma Magyarországon, ebből 400 üres. Sok védőnőnek helyettesítenie kell, ezáltal nincs ellátatlan terület, de nem csak ezt a 400-at kell pótolni, hiszen a védőnők is szülnek és gyesen, gyeden vannak, vagy esetleg tartósan betegállományban, így összesen 1000 védőnői állást helyettesítéssel látnak el. Ez azt jelenti, hogy

2000 körzetben nem tudják azt a minőségű munkát nyújtani a védőnők, mint amit szeretnének"

- mondta Csordás Ágnes.

A Magyar Idők felidézte: a védőnői érdekképviseletek március elején arra szólították fel tagjai­kat, írjanak levelet a döntéshozóknak, kérve helyzetük rendezését. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter három héttel később a Kormányinfón jelentette be: 660 védőnőtől kapott levelet. Jelezte: a kormány készen áll arra, hogy rendezze a béreket, a védőnők megkapják a magasabb fizetésüket, mint fogalmazott, a hibát heteken belül helyrehozzák.

Mostanra el is készült az előterjesztés, amely a több mint százéves, 2015-ben hungarikummá minősített védőnői szolgálatot mint szakellátást szervezi újjá.

Az elképzelés szerint a szabályozás idén januártól visszamenőleg lépne hatályba, a javaslatnak elfogadása esetén erre az évre 4,7 milliárd forint a teljes költségvetési kihatása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×