Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Így értékelték az évet a képviselők

A PISA-jelentés, az idei év eredményei, valamint az egészségügy állapota is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

A szocialista Kunhalmi Ágnes a legutóbbi PISA-jelentés láttán érzett megdöbbenésének adott hangot, amely szerint minden korábbinál gyengébben teljesítettek a magyar diákok a nemzetközi kompetencia-felmérésen. Eztán a relativizálásra, tagadásra és a bűnbakképzésre épülő kormányzati reakciókat kritizálta.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elismerte, hogy valóban csökkentek bizonyos területeken a diákok által elért pontszámok, amin - ígérete alapján - az oktatás szereplőivel közösen kíván javítani a kormányzat.

Szászfalvi László a KDNP részéről az idei utolsó ülésnap alkalmából összegezve az elmúlt évet, a magyar emberek biztonságának megőrzésére és a népszavazás eredményére tekintett a legnagyobb idei eredményként, majd a foglalkoztatás és a reálbérek emelésének, valamint az adócsökkentés fontosságát emelte ki.

Rétvári Bence válaszában a demográfiai eredményeket, tehát a születésszám növekedését, valamint a mély-szegénységben élők számának csökkenését emelte ki az idei év eredményei közül, majd maga is kellemes ünnepeket kívánt képviselőtársainak.

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője azonban úgy látta, hogy az őszi ülésszak első felében a kormány szinte nem csinált semmit, csak gyűlöletkeltő kampányt folytatott, második felében pedig rossz eszközökkel próbálta kijavítani a korábbi években saját maga által okozott hibákat.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára viszont úgy vélte, hogy az ellenzéki képviselő az érdemi dolgokról, az otthonteremtésről és az adócsökkentésről áttekintésében szót sem ejtett.

Lukács László György, a Jobbik képviselője a kórházi visszásságokra és az egészségügy súlyos problémáira, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy a kórházi dolgozók nem is nyilatkozhatnak minderről feletteseik engedélye nélkül. Javasolta, hogy a kormány tegye végre átláthatóvá az egészségügyi intézmények működését és gazdálkodását.

Rétvári Bence aláhúzta, hogy míg 2010-ben 1500 milliárd forint volt az egészségügyi kassza, jövőre ez a 2000 milliárd forintot is meghaladja, tehát a kormány folyamatosan növelte az erre fordított összeget.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője az egészségügyi dolgozók jövő évi béremelésére hívta fel képviselőtársai figyelmét, amellyel céljuk, hogy még egyet léphessenek az ágazat dolgozói előre. Rétvári Bence válaszában felidézte, hogy több ágazatban is béremelési programot indított a kormány, a reálbérek pedig 4 éve töretlenül nőnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×