eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Közel 200 milliárd a kollégiumokra

Hatéves kollégiumépítő és -fejlesztő programot indít a kormány.

Budapesten tavaly 32 százalékos volt a túljelentkezés a kollégiumokba, a hatéves program végeztével a fővárosban 26 százalékkal, országosan 8 százalékkal nő majd a kollégiumi férőhelyek száma – mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatóján.

Mint kifejtette, a kormány által elfogadott országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégia 123 kollégiumot és összesen 37 467 helyet érint. A fejlesztés során négyezer új szobát és nyolcezer új helyet létesítenek, valamint 12 ezer szobát, 29 ezer helyet felújítanak. A fejlesztésekre 192,6 milliárd forintot költenek majd 2023-ig.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára elmondta, már több kollégiumban - Győrben, az Óbudai Egyetemen és az ELTE Márton Áron Szakkollégiumában - megkezdődtek a munkálatok. 

Szólt arról is, a kancelláriarendszer elmúlt kétéves működése bizonyította azt, hogy a felsőoktatási intézmények valóban képesek transzparensen és hatékonyan működni.

Az állami felsőoktatási intézmények 148 milliárd forintos összeggel rendelkeznek és 8 milliárd forint a tartozásállományuk. Ez utóbbi a reményeik szerint az év végére csaknem nullára csökken - mondta az államtitkár.

Az egyetemek nemzetköziesítésében is elengedhetetlen a kollégium fejlesztés – mondta Lánczi András a Corvinus Egyetem rektora.

A javaslatot előkészítő, a férőhelyi igényeket felmérő Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Gulyás Tibor elmondta a kollégium fejlesztés a felsőoktatási rendszer elérhetőségében rendkívül fontos szerepet tölt be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×