Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Renner Péter

Portré 

Hamis személyi igazolvány, pisztoly, iránytű, zsebhangrögzítő, készpénz, címlista. Ezeket hozta magával a Magyarországra 1957 februárjában visszatérő forradalmár, Renner Péter, akit embercsempészek segítettek hazajutásában. Konspirációs céllal érkezett, a bécsi Magyar Forradalmi Tanács megbízásából. A Nagy Imre-kormány visszaállításáért küzdő szervezet célja az volt, hogy segítse a magyarországi, immár illegális szervezkedést, röpcédulákat terjesszen, valamint segítséget nyújtson a letartóztatott forradalmárok családtagjainak. Ennek megvalósításához azonban fel kellett venniük a kapcsolatot a munkástanácsokkal, az írószövetséggel és a vasutasokkal. Renner Péter volt az a megbízható személy, akit tapasztalt forradalmárként visszaküldött Magyarországra a tanács vezetője, Várfalvi Lajos.

Renner Péter Brünnben született 1933-ban, édesapjával Magyarországra költözött, édesanyja Londonban élt. Az esztergomi érettségi után a Földtani Intézetben tanult térképészetet.

A forradalmi eseményekbe már október 23-án bekapcsolódott. A Szabad Nép székháza előtti tüntetésen osztott röplapokat terjesztette Csepelen. Másnap letartóztatták, a Belügyminisztérium Jászai Mari téri épületében őrizték, bántalmazták is. Október 29-i szabadon bocsátása után a Corvin közi felkelőkhöz csatlakozott: előbb térképeket készített számukra, majd miután a parancsnok, Pongrátz Gergely rajparancsnokká nevezte ki, fegyverek és lőszerek beszerzésében segédkezett. Később összekötő lett a Corvin köziek és a nemzetőrség parancsnokága között.

November 4. után Renner Péter Angyalföldön folytatta a fegyveres ellenállást, a hónap végén pedig Ausztriába szökött. Itt került kapcsolatba — Pongrátz Gergellyel együtt — a bécsi Magyar Forradalmi Tanáccsal. „Lehetősége lett volna rá, hogy kimenjen Angliába, és mutatta anyja levelét is, hogy ezt igazolja. Azonban, mint mondotta, ha a magyarság érdeke úgy kívánja, ő lemond angliai útjáról”- ezt vádlott-társa, Sörös Imre mesélte később.

A magyarországi konspirációs terv azonban nem járt sikerrel, Rennert 1957. február 24-én – nem sokkal Ausztriába való visszaindulása előtt – árulás folytán letartóztatták. 12 társával állt a katonai bíróság elé. A Gáspár Gyula vezette tanács első fokon szervezkedés bűntette miatt ítélte halálra, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc vezette különtanácsa jogerőre emelt. A letartóztatása alatt egy zárkaügynököt kapott cellatársnak, akinek a jelentéséből az derült ki, hogy komolyan fontolgatta a szökés lehetőségét, illetve az eredetileg nyilvánosra tervezett „tárgyaláson nem azokat a válaszokat fogja mondani, amelyekben előadójával megállapodott”. Az ítélet így végül zárt tárgyaláson született meg. Renner Pétert 1958. február 5-én végezték ki.

Idézetek

Egy rádiófelhívás nyomán, 1956. október 30-án kereste fel a Kilián laktanyát. Ez csak egy nappal volt azután, hogy kiengedték a Markó utcai börtönből, ahová a Jászai Mari téri Országos Rendőrkapitányságról szállították át. A jelentkezés okáról Renner így vallott: „Jelentkezésem elsősorban a bosszú vezette, mivel 24-én történt letartóztatásom alkalmával a Jászai Mari téren lévő épületben engem bántalmaztak”.

Vádlott-társa, Sörös Imre így emlékezett arra, hogy Renner mivel indokolta Magyarországra való visszatérését 1957 februárjában: „(...) lehetősége lett volna rá, hogy kimenjen Angliába, és mutatta anyja levelét is, hogy ezt igazolja. Azonban, mint mondotta, ha a magyarság érdeke úgy kívánja, ő lemond angliai útjáról”. Február 24-én, egy nappal tervezett visszautazása előtt letartóztatták.

A Rennert kihallgató börtönügynök véleménye arról, hogyan viselkedett volna Renner egy nyilvános tárgyalás esetén: „A tárgyaláson nem azokat a válaszokat fogja mondani, amelyekben előadójával megállapodott. A tárgyaláson elmondja, hogyan kínozták meg a sötétzárkával és akarták vallomásra kényszeríteni. (...) Renner előttem makacs ember benyomását keltette, és nehezen megvalósíthatónak gondolom, hogy egy nyilvános tárgyaláson olyan vallomást tegyen, amilyen mi szeretnénk. (...) A tárgyaláson minden tagadni fog, amit lehet és igyekszik lebuktatott társai bűnét is magára vállalni”.

Bírósági tárgyalása során a katonai ügyészség előtt a következőket mondta: „1954-ben, amikor elítéltek, a nyomozás során bántalmaztak, és most is. Úgy érzem, az akkori ítélet igazságtalan volt (...) olyan ember vagyok, hogy aki engem egyszer megüt, azt én nem felejtem el, és igyekszem azt vissza is adni. Ez volt az egyik oka, hogy cselekményemet elkövettem.”

Az utolsó szó jogán elmondott beszédében többek között így fogalmazott: „Mindennél súlyosabb büntetés az a lelkiismeretfurdalás, melyet akkor érzek, amikor látom, hogy jóhiszemű emberek jutottak ide ténykedésem során”.

Forrás: Eörsi László: Corvinisták, 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.