Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Gazdasági változásokat ígért az Egyesült Államok új elnöke - a nap hírei

Magyarország célja, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a Brexittel – jelentette ki Londonban a kormányfő. Az idén 2,1, jövőre 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság.

Egységre szólított és gazdasági változásokat ígért első beszédében az Egyesült Államok megválasztott elnöke. A republikánus Donald Trump hangsúlyozta: Amerika érdekeit helyezi majd minden elé, mindenkivel közös platformot keres majd az ellenségeskedés helyett. Hillary Clinton a Demokrata Párt elnökjelöltje elismerte vereségét, támogatói előtt elmondott beszédében együttműködést és békés hatalomváltást ígért Donald Trumpnak. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a jövőben is mindent megtesz az amerikai demokrácia védelméért.

Gördülékeny hatalomátadást ígért utódjának a hivatalban lévő amerikai elnök. Barack Obama kijelentette: az Egyesült Államoknak az egység érzetére, befogadásra, egymás és az intézmények tiszteletére van szüksége, és reményét fejezte ki, hogy megválasztott republikánus párti elnök az átmenet idején ebben a szellemiségben tevékenykedik. Barack Obama csütörtökön találkozik Donald Trumppal.

Az Egyesült Államokban megőrizték törvényhozási többségüket a republikánusok. Az elnökválasztással egy időben tartott voksolás eredményeként a Republikánus Pártnak a képviselőházban 238 képviselője lesz, míg a demokraták 193 bársonyszéket szereztek, a szenátusban pedig 51:47 arányú a republikánus többség.

Magyarország azt szeretné elérni, hogy a brit uniós tagság megszűnésével ne sérüljenek a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai - jelentette ki Londonban a kormányfő. Orbán Viktor a Theresa May brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után közölte: a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a munkavállalók ügyét a viszonosság elve alapján kell kezelni. Ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a londoni kormány álláspontja szerint a Nagy-Britanniában dolgozó uniós állampolgárok jogai sem sérülhetnek.

Az idén 2,1, jövőre 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság. A testület ma tette közzé Brüsszelben az esedékes őszi gazdasági előrejelzését az unió egészére, és az egyes tagországokra nézve. A helyzetértékelés szerint a magyar bruttó hazai termék tavaly 3,1, 2014-ben pedig 4 százalékkal nőtt. A növekedés visszaesése annak tudható be, hogy mérséklődik az uniós források felhasználása ezáltal csökken azok növekedésserkentő ereje. A szakemberek szerint a következő 2 év növekedésnek is a magánfogyasztás lesz a hajtóereje.

Mintegy 400 milliárd forint használható fel 2020-ig a határ menti települések fejlesztésére. A Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára elmondta: az aktuális európai uniós finanszírozási ciklusban rendelkezésre álló összeg infrastruktúrafejlesztésre, a települések környezeti állapotának, egészségügyi rendszerének fejlesztésére illetve az oktatás, a turisztika és a kutatás területére is fordítható. Perényi Zsigmond kiemelte: a jelenlegi pénzügyi szakaszban a kis- és közepes vállalkozások is pályázati lehetőséghez jutnak.

Befogadó, esélyteremtő iskolákat tart szükségesnek a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Czibere Károly egy józsefvárosi szakmai konferencián közölte, csak úgy lehet sikeresen harcolni a szegregáció ellen, ha szemléletformáló, együttműködő, a partnereket és az érintetteket bevonó módon kezelik a kérdést. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár is kiemelte a hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtésének fontosságát, a rosszabb körülmények között működő iskolák fejlesztését.

Jövőre már kézzelfogható eredményei lesznek a Digitális Jólét Programnak - jelentette ki a területért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás egy szakmai rendezvényen elmondta: az áfa csökkentésével 2017 januárjától mindenkinek csaknem egy havi díj mértékével kevesebbet kell majd fizetnie a vezetékes és a mobilinternetért. Januártól elérhető lesz az internetet eddig nem használók számára a kedvezményes előfizetési árú Digitális Jólét Alapcsomag.

Tovább csökken az üzemanyagok ára. A Mol pénteken 4-4 forinttal mérsékli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az autósok a benzint 337, a dízelt 349 forintos átlagáron tankolhatják majd.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×