Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Fidesz: ötpárti egyetértés van a polgármesterek bérének rendezéséről

Egyetértés volt a szerdai ötpárti egyeztetésen arról, hogy szükséges a kistelepülési polgármesterek bérét rendezni - közölte Boldog István fideszes parlamenti képviselő a tanácskozás után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

 A politikus emlékeztetett, hogy a legutóbbi önkormányzati választás után csökkent az 1500-nál kevesebb lakosú települések polgármestereinek bére. Szerinte méltatlan, hogy akár 50-100 ezer forinttal is kevesebbet keressenek az érintett településvezetők, mint korábban.

Most azonban kialakulóban van a bérrendezésről egy megállapodás, amelyet mind az öt párt képviselője aláírhat - mondta Boldog István.

Jelezte, hogy a többi frakció képviselője az általa korábban benyújtott javaslathoz csatlakozik majd előterjesztőként, ezt követően állapodhatnak meg az emelés mértékéről az 500-nál kisebb lélekszámú, valamint az 501-1500 közötti lakosú települések esetében.

Reményei szerint január 1-jével hatályba léphet a változtatás.

A fideszes politikus közölte: 2139 olyan település van az országban, ahol 1500-nál kevesebb élnek.

Az ötpárti tárgyalás jövő hétfőn folytatódik. Ha akkor támogatást kap a bérrendezés "végleges formája", tájékoztatja Kósa Lajost, a Fidesz frakcióvezetőjét, és egyeztetnek a kormánnyal a költségvetési forrásokról - mondta.

Boldog István májusban nyújtotta be az Országgyűlésnek az önkormányzati törvény módosítására tett javaslatát, amelynek értelmében nőne a kistelepülési polgármesterek jövedelme.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×