Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Továbbképzik a pedagógusokat

Több ezer óvodapedagógus vehet részt a hátrányos helyzetű régiókból térítésmentes továbbképzésen egy uniós támogatással megvalósuló program keretében - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

 A kiemelt program 2016. február 1. és 2018. február 28. között valósul meg az Európai Unió támogatásával, 1,260 milliárd forint támogatási összegből a projektgazda Oktatási Hivatal (OH), valamint konzorciumi partnere a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet (CSINI), illetve jogutódja, a Családbarát Ország Közhasznú Nonprofit Kft. által.

A projekt megvalósítása során 3000-4000 pedagógusnak kívánnak lehetőséget adni a képzésekbe történő bekapcsolódásra. Ez 220-250 képzési csoportot jelent, 120-140 képzési helyszínen, 70-80 településen.

A projekt célcsoportjai elsődlegesen azon konvergencia régióban elhelyezkedő óvodák, ahol az ellátott hátrányos helyzetű gyermekek aránya a KSH statisztikai adatai alapján meghaladta a 15 százalékot, valamint azon családi napközik, ahol a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek aránya meghaladta a 15 százalékot, illetve magas a munkanélküliség. A projekt az intézményes nevelés szereplői közül az óvodákat fenntartó önkormányzatokat is bevonja a fejlesztésbe - jelezték.

A program az óvodapedagógusok mellett tartalmazza önkormányzati köztisztviselők képzését és az érdekelt szereplők hálózatos együttműködésének támogatását.

Mint írtrák: az önkormányzatoknál dolgozó, óvodai feladatellátásért felelős köztisztviselők számára 30 órás távoktatásos képzést fejlesztenek ki amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyilvántartásba vételét követően tudnak meghirdetni.

A képzések célja, hogy az önkormányzat számára előírt kötelező óvodai feladatellátást támogassa, kiemelten a hátrányos helyzetű gyermekek óvodai felvételére, rendszeres óvodába járásának jogszerűségére és gyakorlatára. A sikeresen teljesített képzés beszámítható a közszolgálati életpályamodell továbbképzési kötelezettségének teljesítésébe. Terveink szerint legalább 1000 köztisztviselő számára lesz lehetőség a képzés elvégzésére.

Az érdekelt szereplők hálózatos együttműködését a megyeszékhelyeken megrendezendő konferenciákkal, továbbá kisebb létszámú (mintegy 40 fős) work shopokkal kívánják támogatni.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×