Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Hiller: két évre lezárultak a személyi kérdések

Hiller: két évre lezárultak a személyi kérdések

2018-ig már nem foglalkozik személyi kérdésekkel a szocialista párt - mondta az MSZP új választmányi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP-, illetve parlamenti frakciójának tisztújításával a következő két évre lezárultak a személyi kérdések a szocialista pártban – mondta Hiller István, az MSZP új választmányi elnöke.

"Az a demokratikus választás, amely most személyekről, tisztségekről szólt, befejeződött és felállt az a vezérkar, amelyik a 2018-as választásokra a Magyar Szocialista Pártot vezeti és irányítja."

Arra a kérdésre, hogy mindenki megnyugodott-e, Hiller István a következőket mondta:

"Meghatározó többségében a kongresszuson és a frakcióban is olyan személyi döntések születtek, amelyeket a nagyon nagy többség helyesel és nemcsak elfogad, hanem támogat is.

Arról, hogy Botka László szegedi polgármester – volt választmányi elnök – elvállalta-e a kormányzati felkészülés koordinátori szerepét, amiről a választás után a párt elnöke beszélt, Hiller István azt mondta: még nem.

"A válasz az én felfogásom szerint ebben a két szóban áll. Nem »még«, és nem is »nem«, hanem még nem. De mindenkivel szembe fogok menni, aki Botka László véleményét előbb ki akarja mondani, mint Botka László, mert tiszteletben kell tartani a másikat."

Arra a kérdésre, hogy reagál-e bármit Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke arra, hogy MSZP VII. kerületi szervezete ismét Hunvald Györgyöt választotta meg elnöknek, Hiller István azt mondta: biztos benne, hogy igen.

A Kúria május 2-án formai okokból hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla korábbi jogerős ítéletét, amely megállapította a volt polgármester, Hunvald György büntetőjogi felelősségét és szabadságvesztést szabott ki rá, ám a Fővárosi Főügyészség nemrég perújítást indítványozott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×