Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Rétvári: a kormány célja minél több iskola korszerűsítése

A kormányzat célja, hogy az iskolák biztonságos működtetése mellett biztosítsa azok folyamatos korszerűsítését is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a halimbai általános iskola korszerűsítésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen.

Rétvári Bence közölte, a kormány elsődleges célja a kis iskolák megmentése volt, most pedig megkezdődik az intézmények korszerűsítése.

Az államtitkár elmondta, hogy a jövő évben 105,5 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak az állami fenntartású iskolák, mint az idén, ebből az összegből fedezik majd a többi között a fenntartást és a fejlesztést.

Hozzáfűzte: évente háromszor hárommilliárd forint szerepel a költségvetésben tornaterem, tanterem és tanuszoda építésére.

Rétvári Bence utalt arra, 2010 előtt 381 településen kellett bezárni önkormányzati fenntartásban működő iskolát, ezen a helyzeten kívánt változtatni a kormány azzal, hogy az intézményeket állami fenntartásba vette.

Kiemelte, hogy az iskolák fele háromezernél kevesebb lakosú kistelepülésen működik, ezek megmentése volt az elsődleges cél. A második lépés a költségvetésből történő korszerűsítés. A közeljövőben 25 településen épül meg összesen 23 tornaterem és két tornaszoba - jegyezte meg.

Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy több mint négymillió forintból újul meg a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola dr. Szalai Miklós tagintézményében a tornaterem, amelyet a tanulók ősszel birtokba is vehetnek. Hozzátette, kifestik a 106 négyzetméteres tornaszobát és sportpadlót fektetnek le a teremben, amelyet az intézménybe járó 142 gyermek naponta használ majd.

Felidézte: korábban nyolcmillió forintból korszerűsítette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Ajkai Tankerülete az intézmény csőrendszerét és kazánját.

Hozzátette, hogy az iskola székhelyintézményében, Nyirádon az önkormányzattal közösen benyújtott pályázat keretében húszmillió forintból korszerűsítenék a sportcsarnok teljes fűtésrendszerét, felújítanák a tetőt és kicserélnék a nyílászárókat, a pályázat elbírálása augusztusban várható.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×