A miniszter felidézte: az 1958-ban mártírhalált halt miniszterelnököt nem szabad választással létrejött parlamenti többség, hanem valamiféle spontán népakarat emelte a kormányfői székbe. Őt a vértanúság, a magyar néppel vállalt sorsközösség vállalása legitimálta azzal, hogy nem kért kegyelmet és elutasította a magyar nép szabadságát eltipró erőkkel a kollaborálásnak még a lehetőségét is - mondta.

Nagy Imre így lett valamennyiünk hőse: nemzeti hős - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, a Nagy Imre-per koncepciós per volt, az ítélet előre készen állt: ha nem is egy papírra gépelve, de a pártvezetéssel teljes politikai egyetértésben lévő, a párt politikáját kiszolgáló vádlók és bírák fejében.

A miniszter azt mondta: Nagy Imrétől halálában többen féltek, mint életében. A Kádár-rendszer magabiztossága sok mindent megengedett, például a társadalomkritikát, a bürokrácia ostorozását, de 1956 és Nagy Imre szerepe, élete és halála akkor is tabu maradt, amikor a rezsim ereje teljében érezhette magát. A rendszer érezte, hogy az erről folytatott szabad vita alapjaiban vonná kétségbe legitimitását.

Trócsányi László hangsúlyozta: a történelmet nem lehet előre kiszámítani, még kevésbé valamilyen egységes hatalmi központból irányítani.

Kitért arra, egyes történészek a 20. századot rövid évszázadnak nevezik, amely 1914-től, az első világháború kitörésétől 1989-ig, a kommunista világrendszer és a hidegháború végéig tartott. Ha ez így van, akkor számunkra Nagy Imre és vádlott-társai újratemetése és rehabilitálása a 21. századi magyar történelem, de mindenképpen egy új korszak kezdete. Jelkép erejű, sorsfordító esemény, amelyre érdemes emlékezni - mondta.

Az 1956-os forradalom eltiprása nemcsak a szabadság, hanem a jog halála is volt: mindkettő egyszerre esett áldozatul a sortüzekben, a statáriális bíráskodásban, a Vörös Hadsereg tankjaival vívott utcai harcokban. Nagy Imre és mártírtársai újratemetése sem csak a szabadság, hanem a jog újjászületését is jelezte. "A koporsókból az új, szabad, alkotmányos Magyarország bölcsője lett" - fogalmazott.

Felidézte azt is, hogy a kommunista rendszer elvetette a jog uralmát, helyette proletárdiktatúrát, osztályharcot hirdetett; 1989 egyik első nagy követelése pedig a jogállam helyreállítása volt, amely a szabadság, nem pedig valamilyen politikai hatalom, ideológiai irányzat védelmezője.

A miniszter idézte az alaptörvényt, amely rögzíti: "az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége". Hozzátette: az alaptörvény sok olyan eszményt emel az alkotmányos védelem sáncai mögé, amelyeket 1956 is zászlajára tűzött, és amelyekért Nagy Imre végső soron életét adta.

Az alaptörvény Nagy Imrét nem nevezi meg, ám 1956 emlékét magasztos szavakkal kodifikálja - mondta. A nemzeti hitvallásban ez áll: "Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki" - idézte.

Emlékeztetett: Nagy Imrét és mártírtársait titokban, jeltelen sírokba temették a vérbírók és a hóhérok. Ezzel akaratlanul saját rendszerük sírját ásták meg, a kivégzettek pedig rögtön a nemzeti panteonba kerültek - fogalmazott.

Trócsányi László kiemelte: az 1956-os forradalom és szabadságharc, ezáltal hőseinek, vértanúinak emléke már a magyar alkotmányos identitásnak is része, ami a legméltóbb elégtétel számukra.

A Vértanúk terén tartott központi megemlékezésen virágokat helyeztek el a mártír miniszterelnök szobránál. Az eseményen részt vett mások mellett Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, valamint minisztériumok, az Alkotmánybíróság és 56-os szervezetek képviselői.

Június 16-án az 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökéről, Nagy Imréről és mártírtársairól, a forradalmat követő megtorlás áldozatairól emlékezik meg az ország kivégzésük 58. és újratemetésük 27. évfordulóján.

Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét és mártírtársait - Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét - huszonöt éve, 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. A Hősök terén tartott gyászszertartás, majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, amely a szocialista korszak végét is jelképezte.