Infostart.hu
eur:
387.75
usd:
329.32
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Átadták a dunaújvárosi hőerőművet

Negyvenöt milliárd forintos befektetéssel épített hőt és villamos energiát előállító erőművet adtak át pénteken Dunaújvárosban.

A Hamburger Hungária Kft. kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőműve szilárd tüzelőanyagokat, többek közt a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel. Az erőmű olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakóba kerülő termelési hulladék hasznosítását is. Az erőmű kapacitása tüzelőanyagban mérve 172 megawatt, hőben és villamos energiában pedig 158, illetve 42 megawatt.

Az újonnan épített erőművet Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a tulajdonosok részéről Thomas Prinzhorn avatta fel.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×