Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.79
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A magyar közbeszédet mérgező portálokról nyilatkozik Trócsányi

Konferenciát szervez a magyar és az izraeli igazságügyi minisztérium hétfőn Budapesten Internethasználat és felelősség - Jogi eszközök az online gyűlöletbeszéd megfékezésére címmel - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap az MTI-nek.

A rendezvény célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a világháló veszélyeire, valamint áttekintsék, hogy az egyes személyek vagy nemzetek méltóságát sértő törekvésekkel szemben hogyan használhatók a jog eszközei - mondta Trócsányi László, hozzátéve: meghívására a konferencián részt vesz és nyitóbeszédet mond Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter.

A szaktárca vezetője szólt arról, hogy a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága a polgári fejlődés egyik mérföldköve volt, a francia nemzetgyűlés által 1789-ben elfogadott emberi és polgári jogok nyilatkozatának vonatkozó rendelkezése ma is "zsinórmértékül" szolgál. Hozzátette: Magyarország ötéves alaptörvénye implementációjának, gyakorlatba ültetésének szempontjából is fontos, hogy áttekintsék a hazai mellett más államok gyakorlatát.

Hangsúlyozta: közismert, hogy a magyar közbeszédet mennyire mérgezik egyes portálok - köztük a kuruc.info -, amelyek éppen a joggal visszaélve fejtik ki tevékenységüket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy egyes sérülékeny csoportok - például a gyermekek, fiatalok - milyen könnyen a világhálón rájuk leselkedő veszélyek áldozataivá válhatnak - fejtette ki a miniszter.

Elmondása szerint kettős céljuk van: fel akarják hívni a figyelmet a veszélyekre és a megoldás felé is lépéseket szeretnének tenni, ezért vesznek részt az igazságügyi miniszterek mellett bírák, ügyészek, a médiahatóság képviselői és jogtudósok a konferencián.

Ilan Mor izraeli nagykövet azt mondta, a két ország közös érdeke, hogy harcoljanak a gyűlöletbeszéd ellen az interneten és a közösségi médiában. Ez konferencia nagyon fontos lépés ennek a szándéknak a megvalósításában - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×