Infostart.hu
eur:
392.43
usd:
342.76
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Nem lesz Huxit - hetilapszemle

Szokatlanul keményen fogalmaz Kocsis Zoltán Kossuth díjas zongoraművész a Heti Válasznak nyilatkozva, míg a külgazdasági és külügyminiszter Magyarország eurózónás tagságáról is beszél a Figyelőnek.

A Heti Válasznak adott interjút a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója, aki úgy fogalmaz: „A sokat emlegetett – és a választási kampányokban fennen hangoztatott – elszámoltatást egyetlen kormány sem vállalta. Érdekes, ebben a témában mennyire egy hajóban evez a mindenkori kormány és ellenzék. A tisztességtelenség, nemtelenség, vagy inkább azt mondanám: a pofátlanság valóban kitapintható. Milliárdos nagyságrendben úsznak el közpénzek, lassan már minden napra jut egy leleplezés”. Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész nem tudja mire vélni az osztrákok korábbi magatartását a menekült kérdésben a magyarokkal szemben, miután valamivel később ebben az ügyben ugyanazt csinálták, mint mi. Csak hát fűtött szobából, jóllakottan, védett pozícióból, felelősség nélkül könnyű beszélni” – állítja a világhírű művész a határra épített kerítésről, hozzátéve: a migráció mögött álló ördögi szándékokat az átlagpolgár csak később veszi észre, amikor a folyamat már visszafordíthatatlan.

Akármilyen eredményt is hoz a Brexit, vagyis a britek népszavazása az unióból való kilépésről, a magyar kormány elkötelezett az EU-tagság mellett. Vagyis nem lesz Huxit. Erről már a külgazdasági és külügyminiszter beszélt a Figyelőnek adott interjúban. Szijjártó Péter az eurózóna tagságról szóló kérdésre azt válaszolta: „Az alaptörvényünk világosan fogalmaz, a forint a magyar fizetőeszköz. A belépés lehetséges időpontjáról pedig ezt: „Ez fontosabb kérdés annál, hogy tippelgessünk." A tárcavezető az Eximbankról is elmondta a véleményét. Szerinte az intézmény bankszerűen működik, a bankokban megszokott döntéshozatali rend szerint. Így biztosított, hogy ne a politika döntse el, mire érdemes hitelt adni. A TV2 és Andy Vajna ügyében sem lát gondot, mint ahogy abban sem, hogy időnként leül beszélgetni Kóka Jánossal, akinek céges exportügyekben próbál segíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×