Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
330.89
bux:
118393.76
2026. január 13. kedd Veronika

Lemondott és újraindul Gyömrő polgármestere

Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere.

A tisztséget 2002 óta betöltő Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) közölte, hogy lemondását a hétfői képviselő-testületi ülésen jelentette be, egyúttal tájékoztatta a grémiumot arról, hogy indul majd az időközi polgármester-választáson.

A település vezetője felidézte: a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet; a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2011-ben emelt vádat, a "számlagyáras" perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

A polgármester elmondta, hogy az ügyben érintett vállalkozás, amelynek akkor ügyvezető igazgatója volt, évente csaknem ezer számlát fogadott be, ezek között kilenc valótlan tartalmút találtak, és mint egyszemélyes felelőst a cég ügyvezetőjeként őt vonták felelősségre. Megjegyezte: az államnak okozott hatmillió forintos kárt maradéktalanul megtérítette.

A városvezető hangsúlyozta: a gazdasági vállalkozásban történtek semmilyen módon nincsenek összefüggésben polgármesteri munkájával.

"A munkámat sokszor ellenőrizték, és soha semmilyen szabálytalanságot nem találtak, se a gazdálkodásban, se a működésben, se a pénzek felhasználásban nem volt kifogásolnivaló" - tette hozzá.

Lemondását indokolva Gyenes Levente azt mondta, hogy nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a - Gyömrő 2000 Kör kilenc képviselőjéből, valamint egy fideszes, egy jobbikos és egy MDF-es tagból álló - testületet, amelynél a törvény szerint méltatlansági eljárást lehet kezdeményezni ellene. Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a most megismert információk birtokában döntsenek arról, alkalmasnak tartják-e továbbra is a város irányítására.

Az időközi polgármester-választáson történő indulásával kapcsolatban szólt arról, hogy a Gyömrő 2000 Kör egyhangú szavazással kérte fel jelöltjének.

A választást a legkorábban a nyár végén tarthatják meg, az új polgármester megválasztásáig Mezey Attila alpolgármester polgármesteri jogkörrel vezeti a város önkormányzatát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Érkezik az ónos eső, riasztás van érvényben Budapestre  - A Liszt Ferenc repteret is lezárták jegesedés miatt

Érkezik az ónos eső, riasztás van érvényben Budapestre - A Liszt Ferenc repteret is lezárták jegesedés miatt

Keddre Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék nagy részére másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki ónos eső miatt. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán zömében borult időre lehet számítani, délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet tekintetében nagy lesz a kontraszt: az ország nyugati területein néhol +7 Celsius-fok is lehet, míg a keleti területeken lesz, ahol mindössze -8 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Az ónos esőre és az extrém jegesedésre való tekintetel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztonsági okokból átmenetileg nem indít és fogad járatokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×