eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ötmilliárdot kapnak a fejlesztő intézmények

Magyarország kormánya szeptembertől ötmilliárd forintos pályázati keretből kívánja segíteni azokat a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolákat, intézményeket, amelyek már bizonyították szakértelmüket, és az évek során nyújtott gondoskodással enyhítették a családok terheit - jelentette be az emberi erőforrások minisztere vasárnap a debreceni Nagytemplomban.

Balog Zoltán a nagytemplomi református egyházközség Immánuel Otthon és Iskolája 25 éves fennállása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten kifejtette: ebből a keretből jut majd arra a nagyszerű vállalkozásra, amely a jelenlegi 73 férőhely mellett további 53 gyermek számára teremtené meg az elfogadó légkör mellé a 21. századi körülményeket is az Immánuel otthonban.

Az otthonban tiszteletre méltó munka folyik: nehéz sorsú fiatalok, nehéz sorsú családok találtak ott biztos támaszt az élet teljesebb megéléséhez - mondta a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy a rászorulók mindenekelőtt közösségre leltek.

Kiemelte: a fogyatékossággal született gyerekek ellátása, tanítása különleges szakértelmet és figyelmet igényel, és ez csak alig és nehezen illeszthető be az általános iskolarendszerbe.

Az ilyen családoknak adnak esélyt és valóságos gondoskodást azok az egyházi és alapítványi intézmények, amelyeknek a fenntartói ezt a pluszterhet a gyermekekért és a családokért vállalják - hangsúlyozta Balog Zoltán, megjegyezve, ha készülne Magyarországról fénykép, egyfajta társadalmi fotó, ezek az intézmények rajta lennének, "számon tartja őket a nemzeti közösség".

Balog Zoltán rámutatott: a fogyatékossággal élők jogai akkor érvényesíthetők, ha vannak olyan közösségek, olyan emberek, akik felvállalják az ügyüket. Ez nemcsak demokrácia kérdése, nemcsak gazdasági kérdés, hanem legalább annyira a szolidaritásé: az élet tiszteletéről szól, arról, hogy nemcsak a hasznosság, hanem minden megszületett élet érték - mondta a miniszter.

Utalt arra, hogy ma 10-12 ezer tanköteles korú gyermek él súlyos vagy halmozottan súlyos fogyatékossággal, ez 10-12 ezer családot jelent, egy "nagyobbacska kisváros lakosságát".

A foglalkozás velük elkötelezett embereknek való: ezt az elkötelezettséget bizonyítja az Immánuel otthon 25 éve, a református egyház intézménye 500 éve, a magyar keresztény nevelés 1000 éve és a rászorulókról gondoskodás 2000 keresztény éve - hangoztatta Balog Zoltán.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere felidézte, hogy a 25 évvel ezelőtt létrehozott Immánuel otthon volt az első halmozottan fogyatékos gyerekeknek nappali ellátást biztosító hely a városban.

Hozzátette: az önkormányzat egy volt iskolaépületet biztosít az otthon további fejlesztéséhez, költségvetéséből pedig évi négymillió forinttal egészíti ki az állami normatívát.

Fekete Károly tiszántúli református püspök igehirdetésében az irgalmas szamaritánus történetére utalva azt mondta, "az irgalmas szeretet gyógyítani képes", a halmozottan sérült gyerekek és fiatalok gondozását, nevelését végző Immánuel otthon pedig "irgalmasságra indító hely".

"Nem jó az embernek egyedül, de kétszeresen nem jó a sérült embernek egyedül lenni" - utalt a közösség fontosságára a püspök, hozzátéve: "oda küld áldást az Úr, ahol közösség van".

Az ünnepi istentisztelet keretében Győri Zsófia, az Immánuel Otthon és Iskola igazgatója oklevelet adott azoknak, akik az elmúlt években támogatásukkal segítették az intézményt.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×