Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
326.15
bux:
144426.36
2026. november 3. kedd Győző
magas kőris
Nyitókép: Wikipédia/Jean-Pol Grandmont

Megjelent egy veszélyes ázsiai gombafaj, ami nem kegyelmez a fáknak

A kőrisfákat támadó gombabetegség Magyarországon a 2010-es években jelent meg, 2020 után pedig már a budapesti erdészetekben is olyan mértékben elterjedt, hogy szükségessé vált a beavatkozás – mondta az InfoRádióban a Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdészetének vezetője. Rittling István figyelmeztetett: ha az érintett fa gyökérzete korhadni kezd, nem marad semmi remény arra, hogy épségben megmarad.

A Pilisi Parkerdő tájékoztatása szerint már a Normafa környékén is megjelent a kőrishajtás-pusztulás betegsége, amit egy ázsiai gombafaj okoz. Elsősorban a magas kőrist és a magyar kőrist pusztítja. Először a hajtásoknak a hervadását, illetve a hajtásokon barna foltok megjelenését eredményezi, ami miatt elindul a gyökerek elkorhadása, majd elég gyorsan elpusztulhat az érintett fa.

A Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdészetének vezetője az InfoRádióban elmondta: ez a gombabetegség először az 1990-es években ütötte fel a fejét Európában, majd a 2010-es években Magyarországon is megjelent. Azóta több helyen találkoztak már vele itthon,

a budapesti erdészetekben 2020 után jelentkezett olyan mértékben, hogy szükségessé vált a betegség elleni fellépés.

Ez a gombafajta nem olyan pusztítást végez, mint a kőrisbogár. Utóbbi a kőris leveleit, hajtásait rágja meg, amivel Rittling István megfogalmazása szerint „pillanatnyi gyengeséget okozhat a fáknak”, de a következő évben már ismét jó állapotban lehetnek, vagyis viszonylag könnyen átvészelhető számukra ez a megbetegedés. Ezzel szemben ha gomba támadja meg a fákat, akkor egyrészt elszíneződhetnek vagy legyengülhetnek a hajtások, másrészt tönkreteheti az adott fa szállítórendszerét, ezzel maradandó károsodást okozva. Ez kezdetben nem is nagyon tűnhet fel nekünk, ugyanis először a föld alatti gyökérzet kezdhet el pusztulni. Rittling István hozzátette:

ha elindul egy ilyen folyamat, akkor jelenlegi ismereteink szerint az érintett fák döntő többsége előbb-utóbb elpusztul.

Az erdészek folyamatosan keresik a hajtáspusztulással szemben rezisztens kőris egyedeket, de még nem találtak ilyet, ami bizonyítékul szolgál arra, hogy a betegség sajnos végzetes kimenetelű. „Ahol fertőzés jelenik meg, ott sajnos jó eséllyel előbb-utóbb megkezdődik a faegyedek kipusztulása” – magyarázta az erdészetvezető.

Mint fogalmazott, a kőris a tölggyel és a bükkfával szemben „nem egy állományalkotó fafaj, nem a kőris adja egy erdőnek a gerincét”. A kőris ugyanis egy-egy erdőben a tölgyön és a bükkön (melyek 70-80 százalékát teszik ki az erdészeteknek) kívüli maximum 20-30 százalékos elegyen belül egy szereplő. A budapesti erdőknek mindössze az 5-10 százalékát alkotja a kőris, amely kisebb csoportokban elegyedik. Rittling István elmondta: amíg szálanként található a kőris egy erdőben, addig jelentős változást vagy károsodást nem fog előidézni, ha adott esetben kidől egy-egy kőrisfa. Viszont ott, ahol akár már csak egy kisebb területen is meghatározó mértékben van jelen a kőris, ott már olyan mértékű pusztulás is előfordulhat, ami beavatkozást tesz szükségessé a helyi erdészettől. Ilyen esetekben kivágják a veszélyes fákat, melyeknek a helyére más elegy fafajokat ültetnek.

A Pilisi Parkerdő budapesti erdészetvezetője arra számít, hogy a kőris elegyaránya a jövőben jelentősen csökkenni fog a fővárosi erdőterületeken.

Ha pedig ez a ritkulás bekövetkezik, akkor már nehezebb lesz az említett gombának az egyik fáról a másikra történő átterjedése.

Rittling István szerint ez olyan, mint az influenza, aminek az esetében alacsonyabb a fertőzés átadásának és kialakulásának az esélye, ha kevesebb az érintkezés az emberek között. Hasonló módon a kőrisfák elegyarányának csökkenésével párhuzamosan a fertőzés terjedési lehetősége is csökken.

Pozitív változást még az jelentene, ha megtalálnák a rezisztens egyedeket, mert azok felszaporításával nagy számban lehetnének olyan kőrisek, amelyek képesek ellenállni a gombabetegségnek. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy jelen pillanatban nem lehetséges érdemi védekezés a hajtáspusztulással szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×