Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Hősök napja és Jobbik tisztújító kongresszus – a nap hírei

Országszerte megemlékezések voltak a magyar hősök emlékünnepén. Ismét Vona Gábort választotta elnökévé a Jobbik a tisztújító kongresszuson. Együtt emlékezett a 100 évvel ezelőtti verduni csatára a francia elnök és a német kancellár.

A háborúkban elesettek előtt tisztelgett a honvédelmi miniszter és az Országgyűlés elnöke a magyar hősök emlékünnepén. Simicskó István a budapesti megemlékezésen azt mondta: a hősök bátorságot adnak a mához, a jövő kihívásaihoz. Hozzátette: egy nemzeti közösséget az is minősít, hogy milyen állapotban vannak hősei sírjai, illetve a katonai emlékhelyek. Magyarországon. A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

A kormány szerint egyre több, míg az ellenzéki pártok szerint egyre kevesebb forrás jut a jövőben a gyermekekre és a fiatalokra. A politikusok a gyermeknap alkalmából fogalmazták meg álláspontjukat. A kabinet közleményében úgy fogalmazott: a gyermekek érdekeit tartja szem előtt a tervezett változtatásoknál. A kormány döntése értelmében szeptembertől ötmilliárd forint jut a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolákra. Az MSZP ugyanakkor úgy látja, az Orbán-kormány család- és gyermekellenes politikát folytat. Az LMP szerint már minden ötödik gyermek egyszülős családban él, és a harmaduk szegény.

Újabb két évre Vona Gábort választotta a Jobbik elnökévé a párt tisztújító kongresszusa. A zárt ülésen a küldöttek 80 és fél százaléka támogatta a politikust, akinek nem volt kihívója az elnöki tisztségre. A 6 alelnöki tisztséget a következő két évben Fülöp Erik Tiszavasvári, Janiczak Dávid Ózd, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, valamint Volner János, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás tölti be. Vona Gábor a parlament őszi ülésszakától már csak pártelnök lesz, a hatékonyabb elnöki munkára hivatkozva Volner János javára lemond frakcióvezetői tisztségéről.

Összesen 14 milliárd forint használható fel a Velencei-tó parti és kikötői partvédműveinek megújítására - mondta L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a tavaly elkészített tervek alapján a múlt héten nyújtotta be az erről szóló pályázatot.

Másodszor nyerték meg a magyar légimentők a 20. alkalommal megrendezett Rallye Rejviz mentőversenyt Csehországban. A magyar légimentők az orvosi szintű mentőellátás kategóriájában végeztek az első helyen, ahol az indulóknak tíz komplex szakmai feladatot kellett megoldaniuk. A mentőtiszt vezetésével induló szakápolók versenyében a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. másik csapata a negyedik, az Országos Mentőszolgálat budaörsi mentőállomása pedig az ötödik helyezést érte el.

Az orosz energiaügyi miniszter szerint jövő év végére már emelkedhet a kőolaj világpiaci ára a 2014 óta tartó csökkenés után. Alekszandr Novak egy moszkvai gazdasági fórumon úgy vélte: az olaj ára a jelenlegi, hordónkénti 50 dollár körüliről visszatér majd a 60-65 dolláros szinthez. Arról is beszélt, hogy a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyhiány is csökken majd.

Bizalmat szavazott a török parlament a kormánynak, és jóváhagyta törvényhozói programját is. Binali Yildirim miniszterelnöki kinevezése pedig egy újabb lépés afelé, hogy megvalósuljon az elnöki rendszer bevezetése Törökországban. Az új török kormányfő Ahmet Davutoglut váltotta a tisztségben, aki az államfővel hetek óta tartó feszültség nyomán mondott le hivataláról.

Hadjáratot indítottak az Iszlám Állam ellen a dzsihadista szervezet fellegvárának számító Moszul közelében az iraki kurd fegyveres erők. A nemzetközi koalíció repülőgépeinek támogatásával szárazföldi offenzíva kezdődött. Az összecsapásokban a jelentések szerint eddig 17 dzsihadista vesztette életét.

Nem vesznek részt az idén az iráni muzulmánok a mekkai zarándoklaton. Teherán indoklása szerint Rijád nem tudja garantálni állampolgárai biztonságát és akadályozza a zarándokok beutazását. Szaúd-Arábia és Irán között hosszú évek óta feszült a viszony, de ez a mekkai zarándoklatot eddig nem érintette.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×