Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

ENSZ: konzervatív családi értékek mögé bújtatják a nemi megkülönböztetést

Az ENSZ szakértői csoportjának elnök-jelentéstevője szerint a magyar kormánynak fel kell hagynia azzal, hogy a nemi alapú megkülönböztetést "konzervatív családi értékekre épülő" ideológiával palástolja.

Frances Raday, a nők jogait és a nemek közötti egyenlőség helyzetét értékelő csoport vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján tapasztalataikról beszámolva kijelentette: a nőkkel szembeni diszkriminációt és a nők szerepének megerősítését önálló problémakörként kell kezelni.

Május 17. és 27. között első alkalommal vizsgálódott Magyarországon az az ENSZ szakértői csoport, amelyet a jogi és a gyakorlatban előforduló, nők elleni diszkrimináció feltárására hoztak létre.

A brit-izraeli Frances Raday a sajtótájékoztatón kifejtette: a nőkkel szembeni diszkrimináció felszámolását a kormánynak elsődleges fontosságú ügyként kell kezelnie, ezt pedig úgy érhetné el, ha a gyermekeknek a nemek közötti egyenlőséggel és az emberi jogokkal kapcsolatos oktatást biztosítana, valamint igénybe venné egyebek mellett az emberi jogi intézmények és a média segítségét. Felhívta a figyelmet továbbá a nők emberi jogaival foglalkozó civil szervezetek jelentőségére.

A szakértő emlékeztetett: az alaptörvény biztosítja a nők és férfiak egyenjogúságát Magyarországon, és védi a család intézményét, amelyet a nemzet fennmaradása szempontjából elengedhetetlennek tart. Bár a társadalom alapegységeként a család valóban védelemre jogosult, "a család konzervatív formáját nem lenne szabad szembeállítani a nők politikai, gazdasági és társadalmi jogaival, valamint a nők szerepének megerősítésével" - közölte. Hozzátette: a nők emberi jogainak védelme és a nők szerepének megerősítése elengedhetetlen a családok jólétéhez.

Frances Raday úgy látja, az antidiszkriminációs jogszabályi rendelkezések megvalósítása nem elegendő ahhoz, hogy a gyakorlatban is kiküszöbölje a nemi alapú diszkriminációt. A nők és férfiak közötti társadalmi különbség indexe (gender gap) szerint komoly lemaradásban van Magyarország: 145 ország közül a 99. helyen áll - mutatott rá.

Mint mondta, a nők jelentős mértékben háttérbe szorulnak a politikai életben, hiszen a parlamenti képviselőknek mindössze 10 százaléka nő, a kormány tagjai között pedig egy nő sincs. Ennek hátterében "a nők mindent átható, nyilvánvaló sztereotipizálása áll" - fogalmazott.

A munkacsoport vezetője szerint az oktatásban is elmozdulás tapasztalható a konzervatív családi értékek irányába. Az új tankönyvek több sztereotípiát is tartalmaznak a női és férfi szerepekkel kapcsolatban, a nőket szinte kizárólag feleségként és anyaként mutatják be - közölte.

A szakértő ugyanakkor elismerte, hogy több olyan intézkedést is bevezettek, amelyek megkönnyítik a munka és a családi élet összeegyeztetését. A kormány azonban - annak ellenére, hogy elismeri a nők igényét a munkavégzésre - politikáját "a nők mint háztartásbeli, ideális esetben háromgyermekes anyák idealizálására alapozta, ezzel pedig lehetetlen dilemma elé állítja" őket - mondta.

Frances Raday emellett kitért a roma lányok oktatására, a migráns nők alapvető jogainak biztosítására és a munkanélküli nők jogára a megelőző jellegű egészségügyi szolgáltatások igénybevételére.

Magyarországi látogatása során a szakértők ellátogattak Egerbe, Bicskére és Pécsre is, kormányzati tisztviselőkkel, kormánypártok és ellenzéki pártok női parlamenti képviselőivel, valamint civil szervezetek képviselőivel találkoztak. Megállapításaikat és ajánlásaikat jelentésben összegzik, amelyet 2017 júniusában mutatnak be.

A munkacsoport tagja még a Costa Rica-i Alda Facio, a lengyel Eleonora Zielinska, az indonéz Kamala Chandrakirana és a tunéziai Emna Aouij.

A munkacsoportot 2011-ben hozta létre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa. A szakértői csoport feladata, hogy megismerje a nőket hátrányosan megkülönböztető jogszabályok felszámolásának legjobb gyakorlatait, valamint véleményt cseréljen ezekről. A munkacsoport feladata továbbá, hogy párbeszédet alakítson ki a nőket hátrányosan megkülönböztető jogszabályokról.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×