Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Tízéves az őszödi beszéd

Gyurcsány Ferenc tíz évvel ezelőtt ezen a napon mondta el a balatonőszödi beszédet, a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet legsúlyosabb következményekkel járó miniszterelnöki megnyilatkozását.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a választási győzelem után és két nappal politikai programjának ismertetése előtt a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának balatonőszödi zárt ülésén egyórás, szenvedélyes és néhány ponton trágár záróbeszédet mondott.

A beszédet valakik az MSZP-ből felvették, CD-re másolták és szeptember 17-én egy motoros futárral eljuttatták a sajtónak. A mai napig nem lehet tudni, hogy kik voltak a kiszivárogtatók.

A beszéd óriási felháborodást okozott. Országos tüntetéssorozat robbant ki, ami Budapesten zavargássá fajult. A rendőrség sokáig nem volt ura a helyzetnek. Így fordulhatott elő, hogy egy erőszakos csoport megostromolta és rövid időre elfoglalta a Magyar Televízió székházát. Az illegális tüntetések, az utcai rendbontások, valamint a könnygázt, gumilövedéket és lovasrohamot alkalmazó, azonosítószám nélküli rendőrök szervezetlen tömegoszlatásai november elejéig jóformán mindennaposak voltak, tönkretéve az 1956. október 23-i forradalom ötvenedik évfordulójának fővárosi ünnepségeit is.

A fideszes ellenzék illegitimnek minősítette és lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, az MSZP és az SZDSZ azonban kiállt Gyurcsány Ferenc mellett. Sólyom László köztársasági elnök a kormányfőt tette felelőssé az ország morális válságáért.

A balatonőszödi beszéd is közrejátszott abban, hogy a Fidesz 2006 őszén elsöprő győzelmet aratott az önkormányzati választáson, amely után Gyurcsány Ferenc bizalmi szavazást kért maga ellen.

Gyurcsány Ferenc nem bukott bele azonnal az őszödi beszédbe, de a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűtlenebb miniszterelnöke lett, aki máig kifogyhatatlan muníciót adott a Fidesz kampányfegyvereibe. Pintér Sándor belügyminiszter például még tavalyelőtt is az őszödi beszéddel érvelt a baloldal ellen.

Gyurcsány Ferencnek 2009-ben távoznia kellett a hatalomból. Tíz évvel ezelőtti szavai hozzájárultak az MSZP, majd a teljes baloldal széteséséhez, a rendőri túlkapások ellen jogvédőként fellépő Jobbik felemelkedéséhez, valamint a Fidesz 2010-es és 2014-es kétharmados győzelméhez. Ő maga azonban túlélőnek bizonyult, és ezt a beszéd évfordulójára készített videójában is ellenfelei orra alá dörgölte.

A Demokratikus Koalíció az MSZP platformjából nőtt ki és 2011. október 22-én alakult párttá, amelynek Gyurcsány Ferenc az elnöke, és önálló frakció híján független országgyűlési képviselője.

Balatonőszödön elmondott beszédéről ma is tart a vita. Ellenfelei azokat a szállóigévé emelkedett részleteket idézik belőle, amelyek a szocialista kormányok hiteltelenítésére alkalmasak, védelmezői pedig arra hivatkoznak, hogy Gyurcsány Ferenc valójában nem hazudott mindenkinek, hanem őszinte volt mindenki helyett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×