Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tóbiás: meg kell szólalnia az államfőnek Matolcsy-ügyben!

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Áder János köztársasági elnöknek meg kell szólalnia Matolcsy György és a jegybanki alapítványok ügyében.

Tóbiás József pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének és a jegybanki alapítványoknak az ügyei Magyarország pénzügyi stabilitását veszélyeztetik, gyengítik a forintot.

Kijelentette: törvénytelenség az, ami a jegybankban történt, és Áder Jánosnak a jogállam őrzőjeként kötelessége megszólalni.

Sehol sincs leírva, hogy az MNB elnöke politikai szerepet vállalhat. Sőt, tilos, hogy a jegybank és valamely párt tevékenysége összekapcsolódjon - mondta, hozzátéve: az elmúlt napokban Lentner Csaba közgazdász, az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt, hogy az alapítványoknak mindent meg kell tenniük a Fidesz 2018-as választási győzelméért.

Tóbiás József szerint Áder János - lelkiismeretére hallgatva - egyszer már lépett az ügyben, amikor az Alkotmánybírósághoz küldte a 260 milliárd forint jegybanki pénz felhasználásának eltitkolását lehetővé tévő jogszabályt.

Most újra rajta van sor, hogy megszólaljon, és érvényt szerezzen a törvénynek - hangoztatta.

Jelezte, hogy levelüket már szerdán elküldték Áder Jánosnak, és azt szeretnék, hogy mondja el a véleményét arról, amit "Matolcsy György az elmúlt években művelt".

Orbán Viktor miniszterelnök reggeli, rádiós nyilatkozatára reagálva kérdésre válaszolva Tóbiás József azt mondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy elszigetelje Magyarországot Európában és elszigetelje az Egyesült Államoktól is. Elfogadhatatlan, hogy a kormányfő vagy a kormány bármely tagja demokratákat, a szabadság letéteményeseit, az EU és az Egyesült Államok együttműködését ilyen módon minősítse - hangsúlyozta. Hozzátette: ez nem szolgálja Magyarország javát, ellentétes az ország hosszú távú érdekeivel.

A pénteki Népszabadságban megjelentekre, miszerint a 133 állami vezető tavaly ötmillió kilométert utazott, és 145 millió forintért tankolt, az MSZP elnöke azt mondta, ha a kormányzat teljesítményével összevetik, akkor öt forintot sem kellett volna erre költeni, majd rámutatott az oktatás, az egészségügy és a szociális terület gondjaira.

A várban újjáépülő Lovarda pénteki alapkőletételével kapcsolatban kérdésre Tóbiás József közölte: egy kormány akkor hagyhat nyomot maga után, ha a társadalom tagjai jólétben, biztonságban, egyenlő esélyekkel küzdhetnek a jövőért. Ez a kormány azonban csak saját kiváltságosait akarja helyzetbe hozni - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×