Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Digitálisjólét-alapcsomagokat sürget a miniszterelnöki biztos

Digitálisjólét-alapcsomagok segíthetnek a rendszeres internethasználat elterjedésében - közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Deutsch Tamás elmondta: tárgyalnak a szolgáltatókkal arról, hogy 2017 januárjától valamennyiük kínálatában elérhető legyen digitálisjólét-alapcsomag, amelynek ára legalább tizenöt százalékkal alacsonyabb a jelenleg elérhető legolcsóbb konstrukcióénál. A szolgáltatók ugyanakkor "szabad kezet kapnak", vagyis az alapcsomagokban is tudnak majd versenyezni egymással - tette hozzá.

Ezeket az alapcsomagokat azok vehetik majd igénybe, akiknek még nincsen internet-előfizetésük. A tervek szerint két évig lehet használni ezeket, majd további egy évvel meghosszabbíthatják azok, akik részt vesznek az állam által biztosított ingyenes digitális képzésen.

A kormány célja jelentősen növelni a rendszeres internethasználók arányát. Magyarországon mindössze 65-70 százalék tartozik ebbe a csoportba, szemben az európai uniós 80-85 százalékkal. Az ideális az amerikai egyesült államokbeli adat elérése lenne, ott a lakosság több mint 95 százaléka rendszeres internethasználó - mondta Deutsch Tamás.

Emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki szavaira is: ha a gazdaság jól teljesít, 2018 januárjától 5 százalékra csökkenhet az internet általános forgalmi adója. A kormány előtt most egy olyan előterjesztés van, amely szerint jövőre 27-ről 18 százalékra csökkenne az áfa.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×