eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Mindkét fél profitálhat a magyar-magyar együttműködésből

A Magyar Nemzeti Kereskedőház kiemelt célja, hogy elősegítse a Kárpát-medencei gazdasági régió fejlődését - mondta Ducsai-Oláh Zsanett vezérigazgató az InfoRádiónak. A magyar vállalkozások több más iparág mellett az ingatlan-fejlesztésekben is lehetőséget kapnak a határon átnyúló együttműködés keretében.

„Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy megpróbáljuk a magyar-magyar vállalkozások közötti lehetséges együttműködési pontokat feltárni. Ennek keretében sikerült elérnünk például azt, hogy Aradon a városi úthálózat felújítását egy magyar cég végezte, miként Nagyváradon is számos üzleti lehetőség nyílt meg, s előfordult, hogy egy erdélyi cég Magyarországon hozta létre a bővítéshez szükséges infrastruktúráját” – számolt be eredményeikről a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

Ducsai-Oláh Zsanett ugyanakkor jelezte, hogy még számos területen vannak kiaknázatlan lehetőségek. Ilyen például az energianövények termesztése. A magyar biomassza iparágnak komoly nyersanyag-igénye van, így az Erdélyben megtermelt energianövényeket el tudják adni a magyar vállalkozóknak.

Az infrastrukturális fejlesztések, a faipar, a mezőgazdaság területén túl romániai cégek ingatlanfejlesztési projektjeiben is lehetőséget látnak magyar vállalkozások részvételére.

Elmondta, találkoztak olyan román kivitelező vállalkozással, amely az elmúlt időszakban két-három magyar céget is bevont ingatlanfejlesztési projekteibe. Emellett több határ menti területen – nem csak Romániában, hanem Szlovákiában is – vannak olyan ipari parkok, amelyek jelenős gazdasági feltételeket tudnak biztosítani a magyarországi magyar vállalkozásoknak. Vagyis ha egy magyar cég határon túl szeretne megjelenni, akkor nagyon kedvező konstrukciókat tudnak ajánlani ezek az ipari parkok.

„Számos iparágban van lehetőség arra, hogy a magyarországi és határon túli magyar vállalkozások együttműködjenek. Ebből a kapcsolatból mindkét fél profitálhat” - mutatott rá a kereskedőház vezérigazgatója.

Hozzátette ugyanakkor: a céljuk az, hogy ne csak magyar cégeket segítsenek kijutni Romániába, Erdélybe, hanem a határon túli magyar vállalkozások számára is lehetővé tegyék a piac növekedését.

Azokat az eszközöket, amelyek a Magyar Nemzeti Kereskedőház rendelkezésére állnak, biztosítjuk számukra – hangsúlyozta Ducsai-Oláh Zsanett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×