Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
331.33
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

Az MSZP-nek éppen fele akkora a tábora, mint a Fidesznek

A Fidesz és az MSZP a támogatóin belül egyformán jelentős maggal rendelkezik, igaz, a kormánypártnál ez másfél millió, míg az ellenzéki pártnál fele ennyi szavazót jelent - mondta Závecz Tibor, legújabb kutatását ismertetve, amelyből az is kiderült: a Jobbik szavazótábora a legmegosztottabb.

A pártokhoz való kötődésekről készített összeállítást Závecz Tibor. A Fidesz esetében a szavazótábor 77 százalékát képezi a máshová nem szavazó mag, ami átszámítva nagyjából másfél millió szavazót jelent.

A Fidesz magját képező emberek – akik hithű fideszesek, és akik csak traumatikus élmény hatására váltatnának – tábora nagyobb, mint az utána következő pártok bármelyikének teljes szavazótábora – ismertette az Ipsos egykori véleménykutatási igazgatója.

A Fidesz-szavazók maradék 23 százaléka leginkább a Jobbikra szavazna át – ismertette a kutatási eredményeket Závecz Tibor.

„A Fidesz gyűrűjében – ami egy 18-19 százalékos csoport a szavazótáboron belül – nagyon nagy a valószínűsége, hogy maradnak a Fidesznél, és ez a szándékuk kitart a parlamenti választásokig. Akinek ott még van esélye arra, hogy elmozdulnak ezek a szavazók, az a Jobbik, de ennek a valószínűsége sem túl magas. A periférián – akik jellemzően nem is Fidesz-szavazók voltak korábban, nem sok múltjuk van, és a kötődésük sem erős, nagy a valószínűsége – 54 százalék –, hogy Fidesz-szavazók maradnak, de ott már láthatóan a többi párt is el tud szívni szavazókat” - részletezte a kutató.

Az MSZP szavazók magja a Fideszhez hasonlóan 75 százalékos, ám ez a gyakorlatban jóval kevesebb, 700 ezer szavazót jelent – mondta Závecz Tibor.

Elég magas azoknak a szavazóknak az aránya, akik maradnak. Gondoljunk bele abba, hogy ez a 12 százalékos csoport, ami az MSZP szavazótábora – és ami nagyjából egy millió ember – elég tartós. Ha valaki el tud tőlük venni – erre a DK-nak van esélye, a Jobbik felé is van elmozdulás, és az LMP felé is, akikre főleg a periféria kacsingat – részletezte.

A Jobbik esetében sokkal jobban megosztott a szavazótábor, amit lehet, hogy heteken belül tapasztalhatunk is – mondta az elemző.

„Egy radikálisan markánsabb arculatot kedvelő tábor is van a Jobbikon belül, akik nem szeretik a mérsékelt, a parlamentben való szakpolitikának a megnyilvánulásait, mert ezért mentek annak idején a Jobbikhoz. Másrészt már középről is húzott be szavazókat a Jobbik – nekik viszont nyilvánvalóan a Jobbik radikális tendenciája vagy a régi múltja nem tetszik. Így már eleve megoszlik a tábor, ezért van az ,hogy az, aki „de és ha” nélkül Jobbikosnak nevezhető, az csak a fele a Jobbik-tábornak” - jelentette ki a szakértő.

A Jobbik szavazói közül a 47 százalékos gyűrű és periféria nem nagyon lát más pártban lehetőséget – tette hozzá.

Závecz Tibor elmondta: a DK szavazói 40 százalékban szavaznának át az MSZP-re, és 19 százalékban az LMP-re, míg az LMP-nél az átszavazási hajlandóság 30 százalékos DK- és 24 százalékos Jobbik-voksot mutat. Az LMP szavazók mindössze 18-19 százaléka lenne hajlandó a Fideszre, vagy az MSZP-re szavazni – derül ki a kutatásból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×