eur:
394.25
usd:
369.7
bux:
65209.95
2024. április 19. péntek Emma

Győzelmi jelentéssel érkezett Szijjártó az Országgyűlésbe

Győzelmi jelentéssel érkezett Szijjártó Péter külügyminiszter délután egy órakor az Országgyűlés plenáris ülésére - jelentette az InfoRádió parlamenti tudósítója, Herczeg Zsolt. Egy újabb veszélytől, az illegális bevándorlók befogadására vonatkozó kötelező uniós kvótától is meg kell védeni Magyarországot - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetértett a kvóták elutasításával, és az MSZP, valamint az LMP is úgy fogalmazott, hogy a kvóta önmagában nem megoldás. A szocialisták szerint azonban a kabinet kettős beszédet folytat, az LMP pedig a határkerítést bírálta.

Szijjártó: a kvótától is meg kell védeni Magyarországot

Magyarország bebizonyította, hogy igenis meg lehet állítani a modern kori népvándorlást, de újabb veszély fenyeget, a kötelező bevándorlóbefogadási kvóta, amitől szintén meg kell védeni az országot - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kijelentette: mára megszűnt az illegális bevándorlók beáramlása Magyarország déli határán, "megvédtük ettől a veszélytől Magyarországot, a magyar embereket". A politikus köszönetet mondott az ebben a munkában részt vevő rendőröknek és katonáknak, valamint a visegrádi együttműködés (V4) másik három tagállamának, Szlovákiának, Csehországnak és Lengyelországnak.

A V4-ek bebizonyították, hogy meg tudják védeni Magyarország határát, az EU és Schengen külső határát, és "innentől kezdve nincs elfogadható magyarázat, kifogás arra, hogy 28-an miért ne tudnánk megvédeni Görögország külső határát", ami a legjobb megoldás lenne - mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországot a bevándorlási hullám egy újabb, ezúttal "nyugatról érkező" veszélyétől, a kötelező bevándorlóbefogadási kvótától is kell megvédeni. Az uniós kvóta azt jelentené - magyarázta -, hogy azokat a bevándorlókat, akiket most az európai szabályok felrúgásával ellenőrizetlenül beengednek az EU területére, vissza akarják majd osztani.

A kötelező kvótát Magyarország nem fogadja el - erősítette meg. Indoklásul egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a magyar kormány szerint az európai jogszabályok megsértésével hozták ezt a döntést, és "tagállami jogosultságokat vontak el, amikor ez a döntés megszületett". A kabinet emellett azért sem fogadja el a kvóta tervét, mert a magyarországi nemzeti konzultáción született állásponttal az nem fér össze - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: a kormány vizsgálja azokat a lehetséges lépéseket, amelyekkel felléphet európai színtéren a kötelező kvótával szemben. Megjegyezte, hogy a kabinet az Országgyűlés elé fogja terjeszteni a javaslatát.

LMP: a kvóta valóban nem megoldás, de a kerítés sem az


Szél Bernadett (LMP) reagálásában azt mondta, a kvóta önmagában valóban nem megoldás, de a kerítés sem az.

Szerinte a magyar kormány a válság elmúlt hónapjaiban semmi mást nem tudott felmutatni, mint egy, majd még egy kerítést.

Az LMP-s politikus kidolgozott, az uniós országok különböző teherbíró képességeire érzékeny, valós megoldást sürgetett, azt is kérve, hogy Magyarország civilizált módon beszéljen a szomszédos államokkal.

MSZP: a kormány kettős beszédet folytat

Tóth Bertalan (MSZP) szerint a kormány kettős beszédet folytat a témában, aminek befejezésére szólított fel.

Az MSZP szerint közös európai megoldásra van szükség - közölte.

A szocialista politikus azt is mondta, a kötelező kvóta valóban "csak valaminek a vége lehet, önmagában nem jelent megoldást", de kérdésként felvetette azt is, hogy mi történik majd azzal a 176 ezer menekültstátuszt kérővel, akit Magyarországon regisztráltak.

KDNP: Nyugat-Európa iszlamizálódása befejezett tény

Harrach Péter (KDNP) azt mondta, különbséget kell tenni a menekültek és a bevándorlók között, utóbbiakkal szemben önvédelemre van szükség.

A kereszténydemokrata frakcióvezető úgy fogalmazott, megbukott a multikulturális társadalomba vetett azon hit, amely szerint tömegeket lehet integrálni.

A kormánypárti politikus szerint "Nyugat-Európa iszlamizálódása befejezett tény, ettől kell megóvni Közép-Európát".

Jobbik: Nyugat-Európa dilettáns

Mirkóczki Ádám (Jobbik) szerint jól jelzi a nyugati-európai közösség dilettantizmusát, hogy a kvótarendszerrel összefüggésben 120-160 ezer illegális bevándorló elhelyezéséről vitatkoznak, miközben a számuk jóval e fölött van.

A jobbikos képviselő arra kérte a kormányt, hogy ne engedjen a kvótáknak. A fellépés lehetséges formái között említette az Európai Bírósághoz fordulást, illetve európai népszavazás kezdeményezését.

Jó lenne, ha a baloldal is egyértelművé tenné, mi az álláspontja a kvótákról - tette hozzá.

Fidesz: a kötelező kvóta gerjeszti a bevándorlást

Németh Zsolt (Fidesz) hangsúlyozta: Magyarország megvédi saját és az EU déli határait is.

A kötelező kvóták rendszere szerinte sem megoldás, mert az csak gerjeszti a bevándorlást, és az EU-t is megosztja az az eljárás, ahogyan az Európai Bizottság "megpróbálja lenyomni a közép-európai országok torkán" a kvótákat.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke megjegyezte, hogy november 2-án a parlament napirendjén lesz a kötelező kvóta kérdése.

LMP: rendszerszintű megoldás kell az elszegényedés ellen

Schmuck Erzsébet (LMP) arról beszélt, hogy rendszerszintű változtatásra van szükség a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében. Be kellene vezetni a minimumjövedelmet a jelenlegi segélyezési rendszer helyett, ami minimális szociális biztonságot teremtene minden rászoruló számára. Felidézte a többkulcsos adórendszer visszaállítását, a családi pótlék és adókedvezmény, a béremelések és életpálya-modellek kiterjesztését célzó javaslatukat. Szerinte egyre nagyobb méreteket ölt az elszegényedés, nő a társadalmi egyenlőtlenség.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára szerint a többkulcsos adórendszer visszaállításával az LMP adóemelésre készül. Felidézte, hogy a Fidesz-KDNP-kormány vezetette be az arányos egykulcsos adózást, s kitért arra, hogy amikor adócsökkentésről szavaznak, az LMP rendre nemmel szavaz. Szólt arról, hogy kétszeres mértékben nőtt a bérszínvonal a GPD-hez képest az elmúlt öt évben, s míg az unió egészében 8,1 százalékról 9,6 százalékra nőtt a szegénység, nálunk 6,6-ról 6,4 százalékra csökkent 2013-ról 2014-re.

MSZP: emeljék a béreket!

Korózs Lajos (MSZP) a szegénység elleni küzdelem világnapjának apropóján gyalázatosnak nevezte, hogy a KSH semmilyen tanulmányt nem publikál a témában. Idézte az MTA két hete nyilvánosságra hozott tanulmányát, amely szerint a magyar háztartások 75 százalékának valamilyen szintű nehézséget okoz a szokásos kiadások fedezése, ami a községekben eléri a 90 százalékot is. A társadalom 67 százaléka nem engedheti meg, hogy egy hétre el tudjon menni nyaralni, egynegyede pedig azt, hogy kétnaponta húst egyen - sorolta, hozzátéve: ez a kormány nem tud kormányozni, csak uszítani, a szegénység ellen azonban nem lehet drótkerítéssel harcolni. Végül fizetésemelést követelt a közszférában és a versenyszférában egyaránt.

Rétvári Bence úgy reagált: a KSH tavaly novemberben nyilvánosságra hozta a fenti adatokat, a képviselő ezért tudta idézni őket. Ez idén is így fog történni - jelezte, majd azt mondta: Korózs Lajos a mostani számokat elfelejtette összehasonlítani az előző évekkel. Pár éve 700 ezerrel többen nem engedhették meg a nyaralást. Négy éve még az emberek harmada nem tudott kétnaponta húst enni. Kitért arra, hogy csak egy év alatt 51 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, 8 százalékkal nőtt az emberek megtakarítása az elmúlt időszakban, és 200 ezerről 250 ezer forintra nőtt az átlagkereset.

KDNP: cél a bürokrácia további csökkentése

Vejkey Imre (KDNP) arról beszélt: az ország azt várja, hogy valósítsák meg a szolgáltató közigazgatást. Emlékeztetett: a hatékony, gyors ügyintézés biztosítására létrehozták a kormányablakokat, ahol már 450-féle ügytípus intézhető, és az a cél, hogy ez ezer fölé emelkedjen. Szólt arról is, a bürokráciacsökkentés érdekében 110 törvényt módosító csomagot nyújtottak be, és az adminisztrációs terhek csökkentésére 10 milliárdot különítettek el a jövő évi büdzsében.

Kovács Zoltán államtitkár kiemelte: szeretnék visszaállítani a bizalmi viszonyt az állam és a polgárok között, ennek része ez a törvénymódosító csomag. A javaslat kezdeményezői - bár a kormány a benyújtó - a járási és a kormányhivatalok voltak - jelezte, és kitért arra, határozott szándék, hogy az adóigazgatás terén új elemeket hozzanak, s az építésügyi szabályoknál is új rendszert alakítanának ki.

Jobbik: fel kell számolni a korrupciót Magyarországon!

Vona Gábor (Jobbik) szerint ma a korrupció jelenti azt a "mocsarat", amiben minden elsüpped. Úgy fogalmazott: korábban minden párt megígérte az elszámoltatást, aztán amikor kormányra kerültek, ők maguk váltak a korrupció működtetőivé. 2015-re oda jutottak, hogy a Fidesz korrupció tekintetében túlszárnyalja a szocialistákat, nem össze-vissza talicskával, hanem menetrend szerinti teherautóval viszik ki a pénzt. Amíg a korrupciót nem számolják fel, nem lesz tisztességes kormányzás - rögzítette.

L. Simon László államtitkár arra szólította fel a képviselőt, hogy "egyszer legyen bátor", és tegyen feljelentést. Szerinte csak vádaskodnak, nem tesznek feljelentést, egyetlen bizonyíték nincs a kezükben, mert nincs mit bizonyítani. Feltette a kérdést, vajon milyen ügyei vannak Kovács Bélának, milyen üzleteket és burkolt párttámogatásokat hozott a jobbikos EP-képviselő. Erről adjanak számot - mondta, hozzátéve: a legjobban az fáj a Jobbiknak, hogy nem a sajátjaiknak osztják a pénzt.

Fidesz: működik a magyar műszaki határzár

Kósa Lajos (Fidesz) arról beszélt, hogy működik a magyar műszaki határzár. Kitért arra, hogy október 18-ig 390 ezer illegális határátlépés történt, napi 5-10 ezer volt az illegális belépők száma.

Mostanra, amikor teljes a déli határzár, az illegálisan belépők száma drámaian csökkent. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a határzár nem szüntette meg az illegális bevándorlás alapvető okait, de megvédi a magyar és schengeni határt. Ezzel visszaállt a törvényes rend, és furcsa, hogy az ellenzék ezt támadja.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyetértett azzal, hogy a délről érkező veszély elé sikerült akadályt állítani. Most ugyanakkor újabb fenyegetés érkezik, nyugatról. Szavai szerint a kötelező kvóta azt jelenti, hogy azokat, akiket az európai szabályok semmibe vételével beengedtek, most vissza akarják osztani hozzánk. A kvóta elfogadhatatlan, nemzetállami jogokat vettek el, amikor ezt a döntést meghozták. Jelezte: a kormány a parlament elé hozza, hogy az európai színtéren milyen lépéseket lehetne és kellene tenni ellene.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kórházi razziákba kezd a Belügyminisztérium

Kórházi razziákba kezd a Belügyminisztérium

A magyar kórházakban a következő napoktól mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A revízió a betegekre is kiterjed, és azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Az ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azt, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak – számolt be a Válasz Online saját értesülései alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 16:25
×
×
×
×