eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Deutsch Tamás: digitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni

Digitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni, amely foglalkozik a mostani kerettanterv szakmai egyeztetést követő, indokolt módosításával is - közölte az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten.

A köznevelésben a kerettantervi szabályok alapján jelenleg csak a 6-9. évfolyamon része a diákok tantervének az internet oktatása. Az 1-5. évfolyamon és az érettségi előtti két évben nincs informatikaóra - mutatott rá Deutsch Tamás.

A miniszterelnöki biztos, aki a nap folyamán az internet köznevelésben betöltött jelenlegi és lehetséges jövőbeni szerepéről egyeztetett szakmai szervezetekkel, a workshop után elmondta: a stratégia kiterjedne a digitálistananyag-fejlesztésre, valamint hangsúlyosan szólna a pedagógusok digitális készségeinek erősítéséről. Emellett foglalkozna azzal is, hogyan lehet az informatikatanárok létszámát növelni, hiszen pedagógushiány kezd kialakulni. A stratégia részét képezné továbbá a köznevelési intézmények nélkülözhetetlen infrastrukturális és technikai feltételeinek fejlesztése.

Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, amellyel 3-5 év alatt a magyar köznevelési rendszer digitális átalakulása megtörténik, és a digitális kompetenciák elsajátításában komoly eredményt lehet elérni. Az a cél, hogy a köznevelési rendszerből kikerülő gyermekek megfelelő digitális tudással bírjanak - rögzítette.

A jövő magyar gazdaságának egyik motorját a digitális gazdaság jelenti - hangoztatta Deutsch Tamás, kitérve arra, hogy a digitális gazdaság a GDP 21-22 százalékát, az export 8 százalékát állítja elő, és a foglalkoztatottak 15 százaléka e területen dolgozik.

Fontosnak nevezte azt is, hogy olyan digitális kompetenciák birtokában legyen a felnövekvő nemzedék, amelyek a munkavállalás, az ügyek intézése, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele szempontjából fontosak.

Szakértők egyértelmű véleménye szerint a két legfontosabb területe az internetfejlesztésnek a használatot, elérhetőséget lehetővé tévő lépések mellett a köznevelési rendszer átalakításával a digitális kompetenciák erősítése - közölte Deutsch Tamás.

Megerősítette, hogy november közepén terjeszti a kormány elé az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) során az állampolgárok észrevételei és indítványai alapján kidolgozott döntési javaslatcsomagot.

Bánhidi Sándorné, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének főtitkára kiemelte: kezdettől fogva részt vesznek a konzultációban, és erre biztattak mindenkit. Szavai szerint a jövőre nézve fontos, hogy a pedagógusok képzését előtérbe helyezzék.

Jelezte: jelenleg is részt vesznek a tanárok továbbképzését célzó uniós projektekben, és ezt szeretnék tenni a jövőben is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×