Elfogadta a kormányfő felkérését a honvédelmi tárca irányítására Simicskó István. A korábbi honvédelmi, jelenlegi sportért felelős államtitkár ezt az InfoRádiónak adott interjúban erősítette meg. Hende Csaba honvédelmi miniszter a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülése után mondott le. A testület a menekülthullámmal összefüggő helyzetet tekintette át, illetve a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról hallgatott meg beszámolót. Simicskó István az InfoRádióban elsődleges feladatnak nevezte a magyar emberek biztonságának garantálását, illetve a honvédség további erősítését. A politikus arról még nem tudott tájékoztatást adni, hogy mikor veszi át a honvédelmi minisztérium vezetését.
A honvédelmi miniszter távozásának okára kíváncsiak a parlamenti ellenzéki pártok. Az MSZP álláspontja szerint Hende Csaba menesztésével a kormányfő beismerte, hogy a kabinet menekültpolitikája megbukott, emellett az elmúlt öt év alatt leépült a honvédség. A Jobbik azért vár tájékoztatást a tárcavezető távozásának hátteréről, mert megfogalmazása szerint a menekülthelyzet kritikus, emellett az Országgyűlés előtt fekszik a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet. Az LMP szerint a menekültválság kormányzati kezelése állhat Hende Csaba lemondásának hátterében.
A kormányfő szerint nem politikai menedéket keresnek Európában a menekültek, hanem a jobb élet reményében jönnek el hazájukból. Orbán Viktor az osztrák közszolgálati médiának adott interjúban megismételte: a magyar hatóságok igyekeznek minden menekültet regisztrálni, Magyarország a nemzetközi szabályokat betartva védi Európát. A budapesti nagyköveti értekezleten úgy vélte: először a külső határok védelmét kell megoldani, utána lehet egyeztetni a menekültek elosztásáról.
A magyar kormány menekültügyi lépései elsődlegesen azt a célt szolgálják, hogy ne legyen érdemes embercsempész útvonalakon Magyarországot keresztezni - jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Giró-Szász András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a jelenlegi türelmi időszaknál óhatatlanul több konfliktussal jár szeptember 15-étől a határ menti tranzitzónák, illetve valódi határzár kialakítása és betartatása.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az uniónak semmilyen stratégiai elképzelése nincs a menekültkérdés kezelésével kapcsolatban. Szijjártó Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén kijelentette: ma azokat bírálják Európában, akik a leginkább ragaszkodnak az uniós szabályok betartásához.
Áttörték a rendőrsorfalat Röszkénél menedékkérők - jelentette az MTI helyszíni tudósítója. Az emberek egy része elindult Budapest felé az M5-ös autópályán, a tömegben nagyon sok a kisgyermekes család. A rendőrök az autópályán is kísérik az embereket, és lezárták a forgalmat a Röszke és Petőfiszállás közötti szakasz mindkét oldalán, a forgalmat kiterelik az autópályáról.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladata, hogy hazájukért cselekvő embereket képezzen - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az intézmény tanévnyitó ünnepségén. Trócsányi László a fővárosi rendezvényen azt mondta: a köz- és kormánytisztviselők abban a tudatban dolgozhatnak, hogy azzal egy egész nemzet közösségének érdekeit képviselhetik és szolgálhatják.
Az intézményi átszervezések miatt tüntettek a Corvinus egyetem hallgatói. A Villányi úti campustól indult demonstráción azért tiltakoztak, mert az oktatási államtitkárság javaslata szerint a Corvinus tájépítészeti, kertészettudományi és élelmiszer-tudományi karai is a gödöllői Szent István Egyetemhez kerülnének. Rostoványi Zsolt, a Corvinus rektora szerint semmi sem indokolja ezt a lépést. A Corvinus egyetem hétfőn évnyitó sajtótájékoztatót tartott volna, de a szaktárca döntése alapján elhalasztották a rendezvényt.
Letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek öt futballhuligánt, akik a Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzésen támadtak a rendőrökre. A közlemény szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség hétfőn öt embert állított gyorsított eljárásban bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak minősített bűntette miatt.





