A Magyar Nemzet szerint csökkent a kereslet a letelepedési kötvény iránt márciusban. Az Államadósság-kezelő Központ adatai alapján az előző hónapban csak harmincegy külföldi vásárolt a letelepedési államkötvényből, amelyből az elmúlt bő másfél évben 2387 kelt el.
A Népszabadság arról ír, hogy egy, a miniszterelnökhöz közelinek tartott befektetőcsoport érdeklődik a villanyoszlopokon lévő hirdetések jogai iránt, amelyek jelenleg az Esma Zrt. tulajdonában vannak. Mivel a tevékenységet 2012 óta törvény tiltja, a vevő sejthet valamit ennek várható esetleges feloldásáról.
Az Index.hu a monokultúrák elsivatagosodásáról közöl egy összeállítást. Az iparszerűvé vált mezőgazdaság teljesen átformálta a tájat. A német Henrik Spohler a fél világot beutazta, hogy az isteni teremtésre utaló The Third Day (A harmadik nap) című fotó sorozatában bemutassa a leigázott, az emberi táplálásra beállított és valójától megfosztott természetet.
A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy újabb feljelentéseket tettek az Országos Roma Önkormányzat zavaros pénzügyeit vizsgáló ellenzéki képviselők. Gyanújuk szerint az egymilliárd forintot is elérheti a törvénytelenül elköltött összeg.
A Magyar Nemzetből megtudhatják: az új munka törvénykönyvének bevezetése óta csökkent a munkaügyi perek száma. A lap az Országos Bírósági Hivatal adatai alapján számol be arról, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon a 2012-es 18 ezerről, 2014-ben 14 ezerre csökkent az elsőfokú munkaügyi perek száma.
Az Index.hu azt írja: hiába állította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Magyar Fejlesztési Bank is, hogy már 2011-ben feljelentették a Quaestor gyanúsnak ítélt állami hitelét, a rendőrség azt közölte az internetes portállal: nem érkezett semmiféle feljelentés. A Kehi később újabb közleményt adott ki, amelyben azt közli: 2011 óta vizsgálta a hitelt, de csak most jutott el a feljelentésig.
A Napi.hu-n arról olvashatnak: a norvég állami vagyonalap, amely világszerte mintegy kilencezer tőzsdei társaságban rendelkezik részesedéssel, ezentúl előre közli majd, hogyan szavaz bizonyos kérdésekben a cégek közgyűlésein. Az alap közlése szerint kilenc magyar tőzsdei cégben rendelkezik részesdéssel, ezek közül értékét tekintve Mol pakettjük a legnagyobb.
A Portfolio az IMF nemrég közzétett jelentését idézve arról számolt be, hogy gőzerővel készül a bedőlt vállalati projekthitelek és a hozzájuk tartozó ingatlanok megvásárlására, vagyis a bankok vállalati mérlegének részleges megtisztítására az MNB új "rossz bankja", vagy ahogy az MNB hívja: eszközkezelője. A hivatalos nevén MARK Zrt. működésének számos részlete azonban egyelőre kidolgozatlan.
A Pénzcentrum.hu azt írja: jelentősen kibővül július 1-jétől a családok otthonteremtési kedvezménye. A bevállalósak akár 3 millió 250 ezer forintot is kaphatnak, de a kisebb családok is nagyon jól járhatnak. A portál összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








