INFORÁDIÓ
2022. december 10. szombat
Judit

Bakondi: a jövőben is hasznosítani kívánom tapasztalataimat

InfoRádió / MTI

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) most leköszönt főigazgatója a jövőben is hasznosítani kívánja a szervezet kiépítése során megszerzett tapasztalatait.

A tűzoltó altábornagy az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában beszélt erről.

A tábornok, aki 2000 óta vett részt a katasztrófavédelem szervezetének kialakításában, az elmúlt másfél évtized legnagyobb kihívásának a vörösiszap-katasztrófát nevezte. Ugyancsak nagy kihívásként beszélt a 2000-es ciánszennyezésről, az akkori tiszai árvízről. Szintén jelentős erőfeszítést igényelt a 2001-es beregi gátszakadást követő újjáépítés - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, szívügyének tekintette a közszolgálati életpályamodell kialakítását, amellyel tavaly nyáron bízta meg a kormányzat. A törekvés célt ért, ugyanis éppen kedden szavazta meg az Országgyűlés az erről szóló törvényt, amelynek nyomán javulnak a rendvédelmi dolgozók jövedelmi viszonyai - mondta.

Bakondi Györgyöt, a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eddigi vezetőjét megbízott főigazgatóként Tollár Tibor vezérőrnagy, az OKF eddigi helyettes vezetője váltotta a szervezet élén, megbízott főigazgatóként.

Áder János köztársasági elnök a szolgálati felső korhatár elérése miatt mentette fel a szolgálat alól az altábornagyot, egyben a belügyminiszter hat hónapra bízta meg az OKF vezetésével Tollár Tibort.

A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018